Magyar embercsempészek segítették a vízbe borult menekülteket<br/>

Vágólapra másolva!
Magyar embercsempészek segítségével lépte át a magyar-ukrán határt április 19-ikén éjjel az a 34 tagú, afgán és pakisztáni menekültekből álló csoport, amelynek 12 tagja Tiszabecsnél a Tiszába veszett, amikor a csónakjuk a folyón felborult.
Vágólapra másolva!

Bánhegyi János ezredes, a Nyírbátori Határőr Igazgatóság helyettes vezetője azt mondta: a vizsgálat eddigi megállapítása szerint hat embercsempész működött közre a külföldiek illegális határátléptetésében, de a számuk egy-két személlyel még növekedhet.
Hárman beismerő vallomást tettek, hárman tagadták a bűncselekmény elkövetését, azonban az utóbbiak ellen a szembesítés eredményes volt.

Az embercsempészek fehérgyarmati és kisari lakosok, valamennyien huszonévesek. Nevüket egyelőre nem hozták nyilvánosságra.
A vizsgálatot a határőrség még folytatja, de a hat gyanúsított ügyében a továbbiakban a Fehérgyarmati Városi Ügyészség jár majd el.

A külföldiek a Tiszán három csónakkal jöttek át Ukrajnából, Magyarországra. Az egyik csónakot az erős széltől keletkezett hullámok felborították a folyó közepén, és a benne utazók közül csak egy 43 éves afgán férfi tudott partra úszni, a többiek, négy gyermek és nyolc felnőtt eltűnt a hullámokban. Eddig csak három holttestet vetett partra a víz.

(MTI)