Nemzetközi szabványoknak megfelelően építik át a Déli pályaudvart <br/>

Vágólapra másolva!
A Déli pályaudvaron vágányfelújítás, peron- és perontetőépítés miatt hat hétig, augusztus 30-tól október 9-ig szünetel a személyforgalom.
Vágólapra másolva!

Az 550 millió forintos beruházás igazodik a nemzetközi szabványokhoz. A Márvány utcai híd alatt lévő szűk szakaszon az alépítményt és a vasúti pályát teljesen felújítják. A munkák elvégzésével növekszik a vonatközlekedés biztonsága és nem utolsósorban a mostaninál színvonalasabb szolgáltatást tudnak biztosítani az utasoknak, ígéri a MÁV Rt.

A munkák ideje alatt a személyszállító vonatokat a Budapest-Keleti, Budapest-Kelenföld, Budapest-Józsefváros, illetve Kőbánya-Kispest pályaudvarra terelik át. A Budapest-Komárom, a Budapest-Szombathely, a Budapest-Tapolca, a Budapest-Nagykanizsa-Keszthely és a Budapest-Pusztaszabolcs-Pécs vasútvonalon megváltozik a vonatok menetrendje. A Budapest-Pécs útvonalon közlekedő postavonatpár végállomása erre az időre visszakerül a Keleti pályaudvarra. A megváltozott menetrend szerint a székesfehérvári, a pusztaszabolcsi és a bajai vonatok a Kelenföldi pályaudvarra érkeznek és onnan indulnak. A pécsi InterCityk, a nagykanizsai, a keszthelyi, a tapolcai, a szombathelyi gyors- és távolsági vonatok többsége a Keleti pályaudvarról, néhány pár vonat pedig Kelenföldről, míg a komáromi vonatok Kőbánya-Kispestről indulnak, illetve oda érkeznek.

A Keleti pályaudvar túlterheltsége miatt a Budapest-Nagykáta-Szolnok vonalról néhány helyi személyvonat ideiglenesen a Józsefvárosi pályaudvarig közlekedik.

A változásokat a 4. számú vágányzári pótfüzet tartalmazza, amely díjmentesen kapható a pályaudvarokon. A változásokról telefonon is érdeklődhetnek az éjjel-nappal hívható MÁV központi tudakozónál, amelynek telefonszáma: 461-5400.

(MTI)