Csalásért öt év börtönre ítélték Sz. László egykori pécsi képviselőt

Öt év börtönre és a közügyektől való nyolcévi eltiltásra ítélte hétfőn a Pécsi Városi Bíróság Sz. Lászlót, aki 1995 és 1997 között a városi önkormányzat képviselőjeként csalások sorozatát követte el.

Az ötvenmillió forintos kárt okozó bűncselekménysorozattal vádolt egykori pécsi városatya megfellebbezte az ítéletet, így az ügyben a Baranya Megyei Bíróság hoz majd jogerős ítéletet.

Dr. Kalmár Éva, a Pécsi Városi Bíróság elnökhelyettese az ítéletet ismertető sajtótájékoztatón elmondta: Sz. László az Agere Bt. beltagjaként ingatlanügyletekhez vett fel kölcsönöket magánszemélyektől, pénzintézetektől és gazdasági társaságoktól előnyös vételt ígérve nekik. A vevőknek azonban olyan fiktív - köztük önkormányzati tulajdonú - lakásokat mutatott meg, melyek nem voltak eladók.

Előfordult, hogy egy ingatlant hamis tulajdoni lappal egy hónap alatt kétszer is eladott két különböző társaságnak. E két ügylet kárértéke teszi ki az ötvenmilliós kárösszeg kétharmadát.

Sz. László négy társa közül egy személynek az ügyét elkülönítette a bíróság, egy vádlottat kétévi próbaidőre bocsátott, kettőt pedig százötven-százötven napi elzárási tételnek megfelelő pénzbüntetéssel sújtott.

(MTI)