Felmondjuk a New York-i egyezményt?<br/>

Vágólapra másolva!
Noha a kormány jelenlegi célja a türelmi zónák működtetése, öt-hat év múlva valószínűleg fel kell mondanunk azt a New York-i egyezményt, amely az emberkereskedés és a prostitúció visszaszorításáról rendelkezik - nyilatkozta a Magyar Hírlapnak Borai Ákos, a Belügyminisztérium főosztályvezető-helyettese. Az önkormányzatok még a szeptember 1-je óta hatályos új jogszabályok értelmezésével küszködnek. Az utcalányok viszont már váltottak: a kirívó öltözéket polgári ruhára cserélték. Akiket mégis szabálysértésen érnek, azok közül egyre többen már ügyvéddel jelennek meg a kihallgatáson.
Vágólapra másolva!

Ma is érvényes az előző kormány határozata, amely az 1950-ben elfogadott New York-i egyezmény felmondását veszi fontolóra - erősítette meg a lap információját Borai Ákos. A Belügyminisztérium jogi főosztályának helyettes vezetője, aki előkészítőként részt vett a maffiaellenes törvénycsomag kidolgozásában, elmondta: az egyezmény felmondására a jelenlegi kormánynak sem volt ideje. Ennek ellenére a kilépés gondolata nem került le a napirendről - tette hozzá Borai.

Az egyezményhez Magyarország 1955-ben csatlakozott, s egyebek mellett tiltja a bordélyházak működtetését. Az egyezmény csak szűk mozgásteret biztosít a prostitúció problémájának megoldására - véli a főosztályvezető-helyettes. Hosszú távon azonban még sokat változhat a helyzet, ugyanis a mostani kormányelőterjesztés alapvetően három szakaszban tervezi a szabályozást.
Ha az első lépcsős megoldás, vagyis a német zónamodell nem válik be, következik a második, vagyis az egyéni vállalkozói alapon működő szexpiac. Ha ez az elgondolás is kudarccal járna, a magyar kormány rákényszerül a New York-i egyezmény felmondására jelentette ki Borai. Ez - tette hozzá - a prostitúció intézményes formájának legitimálását jelentené.

A szakember megítélése szerint a hazai jogalkotók el fognak jutni a harmadik pontig, ám most nem ez a cél, hanem a zónamodell működtetése. Ehhez a kormány a tiltás teljes fegyvertárát bevetette. Két év múlva értékelik majd a rendszer életképességét, az egyezmény felmondására pedig leghamarabb 5-6 év múlva kerülhet sor.

Folytatás:

(Magyar Hirlap)

Ajánló:

A Replika című folyóiratból.