Drágul a kenyér<br/>

Vágólapra másolva!
Szeptember végére valószínűleg 20 százalékkal emelkedik a liszt ára. Emiatt a kenyér is drágulni fog októberben.
Vágólapra másolva!

A gabonaszövetség főtitkára, Makay György elmondta: a lisztnek az eddigi 34 forintos kilónkénti termelői átlagára szeptember végére várhatóan 40 forint fölé emelkedik, így a lisztből készült termékekért is többet kell fizetni. A kenyérárak emelkedése még nem érzékelhető, de a nagyobb péküzemek már tervezik az áremelést. A kenyérért feltehetően csak októberben kell többet fizetnük a vásárlóknak.

A liszt drágulását a búza árának növekedése okozza. A tavalyi 5 millió tonnás búzaterméshez képest idén a felét, vagyis 2,6 millió tonnát arattak, s az előző évi 18 ezer forintos átvételi ár 23 ezerre módosult a múlt hónapban. A liszt árának lassú növekedése annak köszönhető, hogy a termelők egy része a jövőben több pénzt remélve még nem viszi malomba terményét.

A főtitkár bízik benne, hogy a mostani búzaárak kedvezőbb termés esetén jövőre sem csökkennek, és így a malomüzemeknek sem kell veszteségesen működniük, mint ahogy ez az előző években történt.

(MTI)