Koaliciós egyeztetés a Fidesz nélkül<br/>

Vágólapra másolva!
Szerdán csonka ülést tart a koalíciós egyeztető tanács, amelynek feladata a kormánypártok költségvetési és az adórendszerre vonatkozó elképzeléseinek összehangolása. Domokos László (Fidesz) távollétében Csúcs László (FKGP) és Font Sándor (MDF) találkozhat, de kettejük között várhatóan jelentős nézetkülönbségek alakulnak ki, ugyanis a kisgazdák változatlanul nem szavazzák meg a PM által javasolt biztosítási adót, s nemet mondanak az MDF adókezdeményezéseire is. A Fidesz a jövő hétre halasztaná a pártközi egyeztetést.
Vágólapra másolva!

Az MDF változatlanul kitart "megalapozott és forrásaiban is megjelölt" adóváltoztatási koncepciója mellett. Ezt Font Sándor közölte, kijelentve, pártja módosító indítványt is benyújtott a reklámadó és az ötmillió forint feletti jövedelmek számára tervezett 50 százalékos adósáv bevezetése érdekében.

Font szerint az eddigi adóvitában senki nem tudott érdemi kifogást emelni, s módosító indítványaikban azt javasolják, hogy az adóvisszatérítés határideje harminc nap legyen, "ne ülhessen a polgárok pénzén az APEH". Céljuk az is, hogy az iparűzési adó kötelező legyen minden településen, de a befolyt összeg helyben maradhasson. Font kijelentette, mérlegelni fogják, meddig lehetnek toleránsak a két nagyobb koalíciós párt elképzeléseivel.

Csúcs László nem kívánja felvetni az egyeztető tanácskozáson, honnan teremtenék elő az általuk az FVM részére talált 280 milliárd forintot. Az FKGP szakembere szerint ezt a kérdést nem ezen a szinten kell megtárgyalni.

Ez ügyben Orbán Viktor és Torgyán József személyes megbeszélésére lesz szükség. A frakcióvezető-helyettes azt is elmondta lapunknak, bár "vérzik a szíve", pártja semmiképp sem szavazza meg az MDF adóterveit, s ugyanez a sors vár a PM biztosítási adójára is. A kisgazdák azt szeretnék, hogy a kormánypártok egységes költségvetési elképzeléssel kezdjék a parlamenti vitát, ezért az egyeztetések szeptember végi lezárását szorgalmazzák.

Domokos László külföldi tartózkodása miatt a Fidesz nem vesz részt a megbeszélésen. Mádi László, a költségvetési bizottság fideszes alelnöke elmondta: nem illeszthető a kormányprogramba az újabb adósáv bevezetése. Céljuk egy egyszerűbb adórendszer bevezetése, amelyben csökkenne az adókulcsok száma, nem pedig nőne. A reklámadó bevezetéséről szólva Mádi kijelentette: egyelőre nem látta a javaslatot, de pártja nem zárkózik el a későbbi tárgyalásoktól. Az adóvisszatérítést a legnagyobb kormánypárt is szeretné felgyorsítani, ezért nyújtotta be a kisvállalkozások támogatását szolgáló javaslatát

Gréczy Zsolt, Varga Gergely

(Magyar Hirlap)