Valószínűleg kihallgatják Tasnádi sógorát<br/>

Vágólapra másolva!
A több mint egy hete előzetes letartóztatásban lévő Tasnádi Péter sógorát és üzlettársát is valószínűleg ki fogja hallgatni a rendőrség. Az ő tulajdonában voltak azok a fegyverek, amelyeket Tasnádi irodájában lefoglaltak.
Vágólapra másolva!

Elképzelhető, hogy a rendőrség kihallgatja Láposi Lőrinc nyugalmazott rendőr tábornokot, az előzetes letartóztatásba helyezett Tasnádi Péter sógorát, egyben üzlettársát - mondta Nagy Judit, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense. Az idézés időpontjáról azonban nem kívánt nyilatkozni.

Tasnádi Péter ügyvédje korábban azt mondta, hogy a védence irodájának átkutatásakor lefoglalt fegyverek Láposi Lőrinc "ellenőrzése alá" tartoznak.

Nagy Judit közölte azt is: ha a vállalkozó felesége világra hozza gyermekét, megteremtik annak lehetőségét, hogy Tasnádi Péter "kulturált körülmények között" láthassa az újszülöttet, valamint a nejét.

Tasnádi Pétert és három társát több mint egy hete vették őrizetbe. Testi sértésre, valamint önbíráskodára való felbújtással gyanúsítják őket. A Buda Környéki Bíróság múlt csütörtökön valamennyiüket előzetes letartóztatásba helyezte.

(MTI)

Korábban:

1999. szeptember 9. csütörtök