Megkezdődött a létszámleépítés a Magyar Televíziónál <br/>

Vágólapra másolva!
Mintegy 1000 embertől válik meg a Magyar Televízió. A létszámleépítéssel az MTV Rt. 2000-től már 2,8 milliárd forintot takarít meg. Az átalakítás célja, hogy a feladatok, energiák, költségek átcsoportosításával kisebb létszámú, de hatékonyabb legyen a csapat.
Vágólapra másolva!

Szabó László Zsolt szerint az ezer embert érintő létszámleépítés teljes megtakarító hatása várhatóan már 2000-ben jelentkezik annak ellenére, hogy átmenetileg többletráfordítással jár.

Hasonló mértékű intézkedésre az elmúlt évek folyamán nem került sor, holott a Magyar Televízió által felhalmozott óriási adósság és a felduzzasztott személyi állomány már korábban is indokolttá tette volna ezt a lépést.

A két ütemben végrehajtásra kerülő létszámleépítés a tényleges munkavégzést igénylő funkciók megtartására és ezáltal a minőségi munkavégzésre irányul. A létszámleépítéssel egyidejűleg a szervezet egyszerűbbé és átláthatóbbá válik. "A mind ez idáig csupán működésre fordított kiadásokból felszabadított megtakarítások ezentúl értékhordozó, közszolgálati műsorok készítésére koncentrálódhatnak" - írta közleményében Szabó László Zsolt.

(MTI)

Ajánló: