Újabb börtön-népfőiskola indul Szolnokon<br/>

Vágólapra másolva!
A tavaly indított előadássorozat folytatásaképpen a szolnoki börtönben három hónapos kurzust indítottak az elítélteknek. A rabok többek között alapfokú vállalkozási-gazdálkodási ismereteket sajátíthatnak el.
Vágólapra másolva!

Újabb három hónapos népfőiskolai kurzus kezdődött hétfőn a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Büntetésvégrehajtási Intézetben - közölte Nagyné Kiss Mária, a megyei népfőiskolai tásaság titkára, a képzés szakmai vezetője.

A fogvatartottak körében indított modellértékű kísérlet 1998. őszén kezdődött általános műveltséget gyarapító előadásokkal. Időközben bebizonyosodott, hogy a mentálhigiénés funkciókat is betöltő - lelki egészséggondozást szolgáló - oktatási programokra szükség van, mivel ezeket az elítéltek önkéntes alapon egyre nagyobb számban látogatják.

A most induló, december 20-ikáig tartó kurzus hallgatói alapfokú vállalkozási-gazdálkodási ismereteket, infomatikai, természet- és környezetvédelmi tudnivalókat sajátíthatnak el, lehetőséget kapnak a cigány nyelv teljesebb körű megértésének-alkalmazásának elsajátítására, foglalkoznak családi élettel kapcsolatos témákkal. Lesz a népfőiskolán kézműves mesterségeket oktató és színjátszó stúdió is.

A kurzusok látogatásáról oklevelet kapnak a foglalkozásokon rendszeresen résztvevő fogvatartottak. A börtön-népfőiskolába ötvenheten iratkoztak be, a hallgatókat tizenkét tanár oktatja.

(MTI)