Az ellenzék kivonult a Költségvetési Bizottság üléséről<br/>

Vágólapra másolva!
Az Országgyűlés Költségvetési és Pénzügyi Bizottsága 16 igen, 13 tartózkodás és 1 ellenszavazattal elfogadta a Magyar Nemzeti Bank éves jelentését. Az ülésről később az SZDSZ és az MSZP távozott, mivel a kormánypártiak nem támogatták a CW bank ügyében a testület ellenőrzési albizottságának létrehozását.
Vágólapra másolva!

A bizottság először - igen szoros szavazataránnyal - általános parlamenti vitára bocsátotta a Magyar Nemzeti Bank 1998. évi tevékenységéről szóló beszámolót, amelyet a testület ülésén Surányi György jegybank-elnök terjesztett be.

Mint az várható volt az elmúlt évi beszámolóval kapcsolatban nem a jegybank tavalyi monetáris politikája került reflektorfénybe, hanem a CW Bank ügye, az ausztriai bank veszteségeihez vezető folyamat.

Arra a kérdésre, hogy a kormány korábban tudott-e a CW Bank ügyéről és azóta felmerült-e új elem, Surányi György így válaszolt: hétfőn telefonon beszélt a pénzügyminiszterrel és a beszélgetés megnyugtatta. Járai Zsigmond ugyanis elismételte azt, amit 1999 februárjában az MNB felügyelőbizottsági ülésén elmondott, miszerint a miniszterelnök és az ő véleménye szerint - a rendelkezésére álló információk alapján - a jegybank jelenlegi vezetését sem erkölcsi, sem szakmai felelősség nem terheli a CW Bank veszteségei kapcsán.
Nem gondolom, hogy hétfőről keddre olyan információ merült volna fel, ami ezt az állítást megkérdőjelezné - tette hozzá Surányi György.

A bankelnök elmondta, hogy az MNB, tulajdonosként nem vett részt a CW bank irányításában, így sem, ő sem pedig Bod Péter Ákos korábbi vezető nem tudhatott a pénzintézetben folyó ügyekről.

Később Szekeres Imre, a költségvetési bizottság MSZP-s elnöke azt indítványozta, hogy a CW Bank ügyét a bizottság keretében kötelezően felállítandó ellenőrzési albizottság vizsgálja meg, mégpedig október 31-ig, a miniszterelnök, a pénzügyminiszter és az MNB elnökének közreműködésével.
A kormánypártok ezt nem támogatták, sőt úgy vélték, hogy az ellenőrzési albizottság felállítását egyelőre halasszák el.
Ez végül is a szavazatokban is megmutatkozott 13 nem és négy tartózkodás mellett a testület elvetette az ellenőrzési albizottság mostani felállítását.

A szocialista politikus sérelmezte azt a kormánypárti felvetést, hogy a CW Bank ügyének vizsgálatát a gazdasági bizottságban felállítandó tényfeltáró albizottság végezze, amikor az MNB tevékenységének ellenőrzése a költségvetési bizottság kompetenciájába tartozik.

Az [origo] által megkérdezett ellenzéki politikusok szerint azért szeretnék a kormánypártiak, hogy a gazdasági bizottságban vizsgálják az ügyet, mert azt a fideszes Latorcai János vezeti. Ugyanakkor azt is megjegyezték, hogy a mandátumok aránya miatt minden bizottságban a kormánypártok vannak többségben.

(MTI)

Ajánló:

Korábban:

(1999.09.20.)