Az érintettek szerint a szép időjárás rontotta el az időközi választásokat

Este hétkor bezártak a szavazóhelyiségek a Fejér megyei 2. és a Somogy megyei 3. számú választókerületben. A gyér részvétel miatt mindkét helyen érvénytelen az időközi országgyűlési képviselő-választás.

Mindkét választókörzetében hét-hét jelöltre adhatták le voksaikat a polgárok, hogy megválasszák a két elhunyt képviselő, Gyuricza Béla és Rajcsányi Péter utódát. A választás mostani első fordulójában több mint ötven százalékos részvételi arányra lett volna szükség ahhoz, hogy a szavazás érvényes legyen. A 18 órás eredményeket figyelembe véve, erre nincs esély.

Fejér megye 2. számú választási körzetében 18 óráig a szavazásra jogosultak 16,75 százaléka, a Somogy megye 3-as számú választókerületében a jogosultak 19 százaléka választott.

Molnár Albert
Fejér megye 2. számú választási körzetében az érvényes szavazatok 37,21 százalékát Molnár Albert az MSZP, és a a Fejér Megyei Nyugdíjasok Pártja jelöltje szerezte meg. Rá 3569-en voksoltak.

Mikó Péter
Őt Mikó Péter a (Fidesz-FKGP-MKDSZ) jelöltje követi a sorrendben, rá a szavazatok 36,5 százalékával, 3501-en voksoltak.

Az érvényes szavazatok 11,94 százalékát szerezte meg Viniczai Tibor, az (MDF-MDNP és a Vállalkozók Pártja) jelöltje, rá 1145-en szavaztak.

Viniczai Tibor

Az SZDSZ jelöltje Varga Zsuzsa az érvényes szavazatok 5,55 százalékát kapta, neki 532-en szavaztak bizalmat.

Varga Zsuzsa

Őt követte Papp Károly, a MIÉP jelöltje, aki a szavazatok 5,36 százalékát kapta.

A sorrendben Bérces László (EMU) következik a szavazatok 1,78 százalékával.
Kovács István a Munkáspárt jelölte pedig a szavazatok 1,67 százalékával zárta az érvénytelen első forduló sorrendjét.

Házas József
Somogy megye 3-as számú választókerületében a szavazatok összesítése után a nemhivatalos végeredmény szerint első Házas József orvos, az MSZP jelöltje, aki az előző ciklusban a párt országgyűlési képviselője volt, most pedig 4301 szavazatot (43,48 százalék) kapott.

Schuster Lóránt
Második Balázs Árpád, Siófok polgármestere, a Fidesz-Független Kisgazdapárt-MDF-MKDSZ közös jelöltje 3823 szavazattal (38,64 százalék).

Kovács Miklós
A harmadik Schuster Lóránt, a MIÉP jelöltje, akire 860-an voksoltak (8,69 százalék).

A negyedik Kovács Miklós, az Erste Bank siófoki iroda vezetője, a Siótour volt elnök-vezérigazgatója, ő az SZDSZ jelöltjeként 326 szavazatot ért el (3,3 százalék).

Karabinszky Gyula

Az ötödik Karabinszky Gyula független jelölt, Szántód polgármestere 271 voksssal (2,74 százalék). Hatodik helyen Lesniczky László (Munkáspárt) Somogydöröcske polgármestere végzett 168 voksssal (1,7 százalék).
A sort Viola Ferenc, az Együtt Magyarországért Unió jelöltje zárja 144 szavazattal 1,46 százalékos aránnyal.

A második fordulóra két hét múlva kerül sor. Akkor már csak a szavazásra jogosultak 25 százalékának kell voksolnia ahhoz, hogy a választás érvényes legyen.

Október 10-ikén valamennyi mostani jelölt változatlanul indulhat. Ha a választás akkor is érvénytelen lenne, meg kell ismételni mind két fordulót.

Pártreagállások

Fidesz
Semmi rendkívüli nincs abban, hogy ilyen alacsony volt a részvételi arány a siófoki és a székesfehérvári időközi választásokon - nyilatkozta urnazárás után Szita Károly, a Fidesz - Magyar Polgári Párt Országos Választmányának alelnöke, az országgyűlési képviselőcsoport helyettes vezetője. - Az elmúlt tíz esztendőben az időközi választásokon mindig kevesen vettek részt - mondta. A Fidesz bízik abban, hogy a második fordulóban többen mennek el szavazni - fűzte hozzá. Emlékeztetett arra, hogy az 1998-as parlamenti választások első fordulójában is kevesebben voksoltak, mint a második fordulóban.

FKGP
Magyarországon, miként más európai országban is, a választók akkor járulnak tömegesen az urnákhoz, ha elégedetlenek a kormánnyal, hogy nemtetszésüket fejezzék ki - jelentette ki vasárnap este Bánk Attila, az FKGP frakcióvezetője, az időközi választásokon való csekély állampolgári jelenlétre reagálva. Magyarországon a választók bebizonyították: nemcsak hogy nem akarják leváltani a kormányt, de még csak nem is figyelmeztették - szögezte le Bánk Attila.

SZDSZ
Magyar Bálint szabaddemokrata pártelnök szerint a példátlanul alacsony részvételi hajlandóság a vasárnapi időközi választásokon azt jelzi, hogy az állampolgárok nem tulajdonítanak túlzott jelentőséget egy-két képviselői mandátum sorsának.
- Erre bizonyos szempontból meg is van az okuk, hiszen a kormány mindent megtesz azért, hogy a törvényhozást ellenőrző szervből alárendelt intézménnyé tegye - nyilatkozta a politikus az urnák lezárása után. Magyar Bálint úgy véli: a polgárok látják, hogy a kormány egyedül dönti el, hogy hány hetente ülésezzen a parlament, elszabotálja a vizsgáló bizottságok felállítását, és a kormányzati gépezet részévé akarja tenni az Országgyűlést. Az SZDSZ Ügyvivői Testülete hétfői ülésén értékeli a szabaddemokrata jelöltek eredményeit.

MIÉP
Számítottam erre az érdektelenségre, amelyért elsősorban a túlméretezett belpolitikai villongások tehetőek felelőssé - nyilatkozta a székesfehérvári és siófoki időközi országgyűlésiképviselő-választások valószínűsíthető érvénytelenségének ismeretében Csurka István, az Magyar Igazság és Élet Pártja (MIÉP) elnök-frakcióvezetője.

MDF
Balsai István a Magyar Demokrata Fórum parlamenti képviselőcsoportjának vezetője szerint a szavazók részvételi aránya azt bizonyítja, hogy az állampolgárok nem tekintik olyan fontosnak ezt az eseményt, mint a pártok. Balsai István emlékeztetett arra, hogy az előző időszakokban is érdektelenség kísérte az időközi választásokat, ezért többször meg kellett ismételni azokat. Az MDF frakcióvezetője mindazonáltal hangsúlyozta: a csekély részvétel okait mindenképpen elemezni kell, ugyanis nem lehet mindig arra hivatkozni, hogy jó az idő, vagy rossz az idő, és ezért nem mennek el voksolni az állampolgárok.


Siófokon közgyűlési-képviselőt választottak

Ugyancsak vasárnap tartották a siófoki önkormányzati képviselőválasztást, mivel a választókerület néhai országgyűlési képviselője, Rajcsányi Péter tagja volt a városi közgyűlésnek is. A tisztség elnyeréséért, s ezzel a tizennyolc tagú önkormányzat munkájában való részvételért négyen voltak versenyben, közülük Strangli Józsefné, az MSZP jelöltje győzött a választáson.


Polgármestert választottak Kajászón és Ráckeresztúron

Ráckeresztúron Ónody Miklós, 37 éves háromdiplomás mérnököt, Kajászón pedig Nyolcas Béláné nyugdíjas raktárost választották polgármesternek a vasárnapi időközi önkormányzati választáson. Mindkét községben élénk érdeklődés mellett zajlott a falu első emberének megválasztása. Ráckeresztúron, ahol négy jelölt versengett a választók bizalmáért, a szavazásra jogosultak csaknem fele az urnákhoz járult. Választottjuknak komoly tapasztalata van az önkormányzati munkában, mivel az elmúlt két ciklusban is tagja volt a képviselőtestületnek.

Kajászón, ahol öt jelölt versengett a szavazatokért, a választási névjegyzékbe felvettek 46,6 százaléka voksolt. Nyolcas Béláné a falu újdonsült polgármestere az októberi önkormányzati választások óta volt tagja a helyi képviselőtestületnek. Mindkét helységben a korábbi polgármester lemondása miatt került sor a vasárnapi választásra.

(MTI)

Korábban:

(1999. szeptember 26.)