Kuzma Valéria szerint apját megölték

Feljelentést tett az ügyészségen Kuzma Valéria, annak a Kuzma Mihály alezredesnek a lánya, akit másfél évvel ezelőtt holtan találtak az irodájában. A rendőrség szerint öngyilkosság történt, Kuzma Valéria viszont gyilkosságra gyanakszik. Információink szerint az eset helyszínén készült jegyzőkönyv és a szakértői vélemények ellentmondásosak.

A néhai Kuzma Mihály rendőr alezredes lánya ismeretlen tettes ellen tett feljelentést a fővárosi főügyészségen. Véleménye szerint édesapja, a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság szervezett bűnözés elleni osztályának vezetője, nem öngyilkos lett 1998. február 27-én, hanem megölték.
Kuzma Valéria elmondta: "Sikerült beszereznem az összes, bűnüggyel kapcsolatos dokumentumot. Itt gondolok a helyszíni halottszemle jegyzőkönyvre, a tanúkihallgatási jegyzőkönyvre és különféle szakértői jegyzőkönyvekre. Ezeket megmutattam szakértőnek, hozzáértő embernek, rendőrnek is, ő mondta is, amit már mi is tudtunk, s ő megerősített abban a tudatban, hogy ez az öngyilkosság a leírt módon nem történhetett meg."

Kuzma Valéria úgy látja, hogy a helyszínelők nem végeztek el minden szükséges vizsgálatot, a vizsgálati anyagból nem derül ki, hogy a fegyveren rajta voltak e Kuzma Mihály ujjlenyomatai, és az sem egyértelmű, hogy találtak-e lőpornyomokat az áldozat kezén. Az országos rendőrfőkapitány, Orbán Péter szerint a vizsgálat az ügyészségre tartozik. "Amennyiben az ismeretlen tettes rendőr lehet, mivel a rendőrségen történt a haláleset, ebben az esetben az ügyészség fogja ezt az ügyet nyomozni, hát, ha kell nyomozni."
Kuzma Mihály vizsgálati anyagát egyébként újból ellenőrzik az illetékes belügyi hatóságok.

Az előzmények:

1998. 02. 27. Kuzma Mihály rendőr alezredest, a Békés Megyei Rendőrkapitányság Szervezett Bűnözés Elleni Osztályának vezetőjét irodájában halva találták. A hivatalos álláspont szerint öngyilkosságot történt. Családja, a búcsúlevelére hivatkozva úgy vélte, a rendőrségen belüli korrupció miatt vetett véget életének, a békési rendőrvezetők szerint magánéleti problémák vezettek tettéhez.

1998. 03. 10. Ignácz István dandártábornok vizsgálóbizottságot küldött a helyszínre, tisztázni Kuzma Mihály öngyilkosságának körülményeit.

1998. 03. 13. A meghalt rendőr alezredes lánya, Kuzma Valéria a bizottságnak beszámolt a házuknál lezajlott kommandós akcióról, melyről úgy vélte, nagyban hozzájárult apja két héttel későbbi halálához. Kuzma Mihály lánya szerint az akcióval kollégái akarták lejáratni apját.

1998. 03. 16. Befejezte munkáját a vizsgálóbizottság. Ignácz István a nyomozás vezetője bejelentette, több szabálytalanság történt a kommandósok beavatkozása során, ezért büntetőfeljelentést kezdeményeznek az akció parancsnoka és Gál László megyei kapitány ellen szolgálati visszaélés, illetve elöljárói mulasztás miatt: "Túlzottan nagy volt a rendőri jelenlét, szakszerűtlen volt, törvénytelen, jogtalan fogvatartások voltak, és ebben az ügyben közép szintű, helyszínen intézkedő parancsnokok és beosztottak irányában feljelentést tettünk." Egy másik ügy kapcsán Kuzma Mihály 1996-os közlekedési balesetét vizsgáló további három rendőr ellen indítottak eljárást közokirat-hamisítás miatt.

1998. 05. 12. A Szegedi Katonai Ügyészség bűncselekmény hiányában megszüntette a nyomozást. Az eljárással pont került egy vizsgálat végére, amely a hivatalos választ kereste arra a kérdésre, hogy valóban voltak-e szabálytalanságok, rendőri korrupcióra utaló jelek a Békés Megyei Rendőr-főkapitányságon.

(RTL KLUB)