Karancsi állításai nyomán eljárás indul a szeghalmi rendőrség bűnügyi osztályvezetője és társai ügyé

Vágólapra másolva!
Karancsi századosnak, az RTL Klubban tett állításai nyomán eljárást indított a Békés Megyei Ügyészség Kucsera Lajos, a szeghalmi rendőrség bűnügyi osztályvezetője és társai ügyében. Karancsi Tibort tanúként idézték be.
Vágólapra másolva!

A mostani eljárás tulajdonképpen feljelentés kiegészítés. Ez azt jelenti, hogy az ügyészségnek további adatokra van szüksége ahhoz, hogy eldöntse: indítanak-e újabb vizsgálatot a volt rendőr százados állításaival kapcsolatban, miszerint egyes békési rendőrök szoros, olykor baráti kapcsolatban álltak az olajmaffiával.

Az elbocsátott szeghalmi rendőr századost, Karancsi Tibort kedd reggelre rendelték be a megyei főügyészségre. Az ügyész azt kérte, tárja elő azokat a bizonyítékokat, amelyek szerinte a rendőri korrupció tényét bizonyíthatják Békés megyében. Karancsi Tibor ehelyett azonban elfogultságot jelentett be - nem az ügyészségi nyomozó személyével vannak problémái, hanem magával a Békés Megyei Ügyészséggel: " 13 eljárási procedúra során számtalanszor kihallgattak engem itt gyanúsítottként. Ezeket az alkalmakat szinte kivétel nélkül arra is megragadtam, hogy az ügyészségi nyomozóhivatal vezetőjének és az ügyemben eljáró nyomozóügyésznek a tudomására hozzam a korrupcióval kapcsolatos tényeimet, információimat. Eleddig azonban semmilyen eljárás nem indult kijelentéseim nyomán."

A főügyész, dr. Kovács László azt állítja, hozzá nem jutottak le az említett információk: " Meg kellett volna indítani, ahogy most, az eljárást a visszaélések ügyében."
Amennyiben a Fővárosi Főügyészség helyt ad az elfogultságnak, akkor más megye vizsgálja majd a korrupcióellenes ügyeket.

Egy másik békési nyomozó pert nyert a szeghalmi rendőrkapitányság ellen. Karakas Attila, volt rendőr százados egy szeszvállalkozás elleni sikeres akciója miatt kapott fegyelmit volt feletteseitől, majd a munkaügyi bírósághoz fordult. A bíróság azt állapította meg, hogy a volt nyomozó jól végezte a dolgát.

Jogtalanul részesítették fegyelmiben és indokolatlanul róttak meg egy szeghalmi rendőrt a felettesei. A munkaügyi bíróság nemrég másodfokon is, akárcsak az elsőfokú bíróság is megállapította, hogy Karakas Attila századost főnökei alaptalanul részesítették fegyelmiben. A munkaügyi bíróság ezért hatályon kívül helyezte a százados ellen irányuló fegyelmi határozatot, amelyre a szeghalmi kapitány, Berke Imre adott parancsot, és amit a Békés megyei rendőrfőkapitány Kuruc Ferenc is jóváhagyott.

Karakas Attila százados, aki időközben otthagyta a rendőrséget így nyilatkozott: "Valóban történt egy intézkedés tavaly augusztus 11-én, egy bűnügyi jogsegély-egyezmény keretében, eljárási jogsegélyt kértek az ukrán szervek. Én ezt a kollégáimmal teljesítettem, a kért okiratokat lefoglaltuk, illetve az urat, aki egy helyi vállalkozó, tanúként kihallgattuk. Ezt a vezetőim, a rendőrkapitányság vezetői utóbb jogszerűtlennek és szakszerűtlennek minősítették, és egy fegyelmi eljárást indítottak ellenem, amit én megalapozatlannak tartottam. Végül is az ügy úgy zárult, hogy feddés-fenyítést kaptam, amit megpanaszoltam. A megyei kapitány ezt elutasította."

A bírósági döntés bebizonyította, hogy a Békés megyei főrendőrök jogtalanul hurcolták meg beosztottukat.

"Kimondható, hogy az eljárásomban semmilyen eljárási hiba nem volt, a hatályos jogszabályoknak, az írott-íratlan szakmai szabályoknak is mindenben megfelelt az intézkedés."

A dokumentumok, amiket a százados lefoglalt, visszakerültek a tulajdonosához. Így semmiféle büntetőeljárás nem indult a szeghalmi vállalkozó ellen, és az ukrán kérésnek sem tettek eleget a szeghalmi kapitányság vezetői.

Szerettük volna megkérdezni az üggyel kapcsolatban a szeghalmi és Békés megyei kapitányt, ők azonban nem reagáltak hívásunkra, így azt sem lehet tudni, indul-e eljárás a szeszfőző vállalkozás ellen.

(RTL KLUB)