Másodfokon tárgyalják Karancsi Tibor Békés megyei rendőr támadóinak perét<br/>

Vágólapra másolva!
A Legfelsőbb Bíróságon (LB) megkezdődött a másodfokú büntetőpere annak a három férfinak, akik az elsőfokú ítélet szerint 1997. augusztus 27-én éjjel egy püspökladányi szórakozóhelyen vascsövekkel, illetve fabottal megverték Karancsi Tibort, aki szolgálaton kívül kísérelt meg intézkedni a hangoskodó társasággal szemben. A bíróság várhatóan még ezen a tárgyalási napon határozatot hirdet az ügyben.
Vágólapra másolva!

A Hajdú-Bihar Megyei Bíróságnak a tárgyaláson ismertetett elsőfokú ítélete bűnösnek mondta ki a vádlottakat életveszélyt okozó testi sértés kísérlete, illetve lőfegyverrel visszaélés miatt. Jónás Zoltán elsőrendű vádlottat hét év, Kovács Péter másodrendű vádlottat négy év öt hónap, Horváth Kálmán harmadrendű vádlottat pedig három év hat hónap szabadságvesztésre ítélte a megyei bíróság.

A rendőr százados agyrázkódást, zúzódásokat szenvedett, felső állkapcsa leszakadt, és több helyen szilánkosan eltört, ám sérülései közvetve sem voltak életveszélyesek.

Az elsőfokú ítélet leírása szerint a rendőr százados és az elsőrendű vádlott összeszólalkozott a szórakozóhelyen, majd a sértett elővette rendőrigazolványát. Ekkor az egyik férfi kiment a helységből, hogy botokat hozzon, eközben pedig odabent a rendőrtiszt elővette pisztolyát, és markolatával leütötte a másik két vádlottat.
Amikor a harmadik után ment, több lövést is leadott a levegőbe, de a férfi egy bottal leütötte a rendőrt. Ezután már mindhárman elkezdték rugdosni és botokkal verni a földön fekvő Karancsi Tibort, fegyverét pedig elvették.

Az elsőfokú ítélet ismertetéséből kiderült az is, hogy a három vádlott korábban már többször állt bíróság előtt, többek között súlyos testi sértés, önbíráskodás, lőfegyverrel visszaélés, rongálás, csempészet és vámorgazdaság miatt.

Az ügyész perbeszédében a bűncselekmény minősítésének megváltoztatását kérte csoportosan, felfegyverkezve elkövetett, hivatalos személy elleni erőszak bűntettére.

A védők ugyanakkor felmentést, illetve az ítélet lényeges enyhítését kérték, arra hivatkozva, hogy a rendőr százados provokálta a vádlottakat.

Az elsőrendű vádlott védője ismertetett egy ügyészségi határozatot is, amely szerint az eseménysor kezdetén Karancsi Tibor hangos "nem bírom a cigány zsivajt" megjegyzéssel illette a három férfit. Az ügyben a rendőr százados ellen is büntetőeljárás indult garázdaság alapos gyanújával, ám ezt az ügyet bizonyítékok hiányában lezárták.

A védők felvetették azt is, hogy védenceik jogos védelmi helyzetben fordultak a rendőr ellen, hiszen egy csőre töltött revolverrel szemben bármely fellépés szükségesnek és arányosnak tekinthető.
A védők érvelése szerint a szolgálaton kívüli rendőr intézkedése nem volt jogszerű a szórakozóhelyen hangoskodó három férfival szemben.

Az elsőrendű vádlott ügyvédje perbeszédében arra is felhívta a figyelmet, hogy bár Karancsi Tibor az utóbbi napokban többször is nyilatkozott az olajmaffia és a Békés megyei rendőri vezetés közötti összefonódásról, a másfél éve tartó büntetőeljárás során azonban egyszer sem beszélt erről tanúként, és ezzel megszegte az igazmondás kötelezettségét is.

(MTI)