Varga Mihály szerint semmiről sem állapodtak meg a kisgazdákkal a 413 milliárd ügyében<br/>

Vágólapra másolva!
Varga Mihály, a Pénzügyminisztérium politikai államtitkára azt mondta, csupán tájékoztatták a kisgazdákat a költségvetésben szereplő támogatásokról, amiket a Földművelési és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM) fog kapni. Ezzel szemben a kisgazda Csúcs László korábban bejelentette: megállapodtak arról, hogy a költségvetésből több mint 300 milliárd forintot kap az FVM, de emellett azt is külön rögzítik, hogy a hatékonyabb adóbehajtásból befolyó pénzből fedezik a 413 milliárdhoz szükséges további különbözetet.
Vágólapra másolva!

"A Pénzügyminisztérium munkatársai és Csúcs László kisgazda frakcióvezető-helyettes közötti szerdai tárgyaláson semmiféle megegyezés, illetve megállapodás nem született - mondta Varga Mihály, a Pénzügyminisztérium (PM) politikai államtitkára. - Csupán egyeztettünk és szakmai segítséget nyújtottunk ahhoz, hogy tisztázódjon néhány félreértés, és a képviselő világosabb képet nyerjen a támogatási programokról."

Csúcs László ezzel szemben korábban az [origo]-nak azt mondta: a szakértők megállapodása értelmében három forrásból fogják fedezni az FVM által igényelt 413 milliárd forintot.

A költségvetésből a 250 milliárd helyett 262,4 milliárd forint jut közvetlenül az agrártárcának.

Emellett összeszámolták a többi tárcának címezett költségvetési támogatásokból azokat az összegeket, amelyeket valamilyen formában agrár- és vidékfejlesztésre kell fordítani. Ez mintegy 60 milliárd forintnyi összeget tesz ki. A PM és az FVM által a költségvetési tervezethez benyújtott módosító javaslatban külön szerepelni fog, hogy ezeket az összegeket kizárólag az agrár- és vidékfejlesztésre lehet fordítani. "A támogatás történhet adókedvezmény, vámelengedés vagy bármilyen más támogatás formájában" - mondta Csúcs.

A költségvetés mellett külön rögzítik, hogy a hatékonyabb adóbehajtásból származó bevételből fedezik az FVM által igényelt összeghez szükséges különbözetet.

Az FVM 413 milliárd forintot kért a jövő évi költségvetésből, ám a kormány által elfogadott tervezet szerint csak 250 milliárd forint jutott az agrártárcának.

Az üggyel megbízott három kisgazda politikus, Boros Imre tárca nélküli miniszter, Szabadi Béla földművelésügyi államtitkár és Csúcs László, az Országgyűlés költségvetési bizottságának alelnöke azonban talált olyan területeket, ahonnan szerintük előteremthető a teljes összeg. Járai Zsigmond pénzügyminiszter ennek ellenére közölte: bár jogos az FVM igénye, nem kapnak több pénzt.

Miután úgy látszott, hogy a folyamatos tárgyalások nem vezetnek eredményre,Torgyán József földművelési miniszter bejelentette: elfogadják a költségvetést, de továbbra is ragaszkodnak a 413 milliárd forinthoz. Ezért azt javasolta, hogy külön rögzítsék valamilyen formában: ha többletbevétel keletkezik, azt az FVM fogja megkapni.

[origo]

Ajánló:

Korábban:

1999. 09. 14.