Vagány, de korrekt - állította egy volt főrendőr Tanyi Györgyről<br/>

Vágólapra másolva!
A Fővárosi Bíróságon folytatódott a Tanyi György és négy társa ellen folyó büntetőper. A bíróság a mai napon hallgatta meg Chilkó Ferenc alezredest, a BRFK életvédelmi alosztályának egykori vezetőjét, aki elmondta: korrekt emberként ismerte "Tanyi Gyurit". A vád szerint Tanyi saját telefonján adott megbízást 1996. október 25-én Juhász Jánosnak, hogy az Erzsébet téren dobjon kézigránátot Markovics Ádám vállalkozó Mercedese alá.
Vágólapra másolva!

A múlt heti tárgyaláson derült ki, hogy a vádlott rendőrségi aktájából eltűnt az a híváslista, melyből kiderülne, hogy Tanyi az említett napon nem is beszélt Juhásszal.

Chilkó Ferenc a tárgyaláson elmondta: Tanyi Györgyöt a Conti Car Szalonban ismerte meg, és a róla szóló hírekkel ellentétben alapvetően pozitív kép alakult ki benne. A vádlottat "vagány, de korrekt" emberként jellemezte a tárgyaláson, aki szavatartó, és őt sose vezette félre.

Chilkó Ferenc 1996 decemberében már a Grand Kaszinó felügyelőbizottságában dolgozott, és a robbantásos ügyek kapcsán ott szervezett találkozót a Szervezett Bűnözés Elleni Igazgatóság (SZBI) alosztályvezetője és a vádlott között. A tanú távolabbról figyelte a megbeszélést, ami benyomása szerint meglehetősen feszült volt. Utána az SZBI tisztje csak annyit mondott neki, hogy nem az történt, amire számított. Tanyi György pedig arról panaszkodott Chilkónak, hogy a tiszt megfenyegette.

Tanyi György a tárgyaláson ezzel kapcsolatban elmondta: a tiszt azzal zsarolta, hogy rács mögé juttatja, ha nem ad információkat a robbantásokról. (Az SZBI tisztje korábban a bíróság előtt tagadta, hogy Tanyit a robbantás lehetséges gyanúsítottjának tartotta a Grand Kaszinóban lezajlott találkozás idején.)

A vádlott a tárgyaláson azt emelte ki, hogy soha nem volt a rendőrség informátora, és ezt a BRFK életvédelmi alosztályának vezetője is megerősítette. A vádlott megjegyezte, hogy azokkal a személyekkel, akik "bedolgoztak" a rendőrségnek, így például Boros Tamással és Seres Zoltánnal, máig tisztázatlan dolgok történtek.

Chilkó Ferenc a bíróság előtt azt is elmondta, hogy az életvédelmi alosztály élén eltöltött 10 év alatt "minden nehézfiút megismert, aki számított", ám távozásakor nem talált olyan személyeket az állományban, akiknek átadhatta volna kapcsolatait.

A tárgyalás pénteken újabb tanúk meghallgatásával folytatódik.

(MTI)

Korábban:

(1999.09.25.)