Ítélet született olajszőkítési ügyben<br/>

Vágólapra másolva!
Két szeghalmi olajszőkítési ügyről számolt be csütörtökön Kovács László Békés megyei főügyész. Az egyikben, amelyben majdnem negyedmilliárd forintos adócsalásról van szó, rövidesen jogerős másodfokú ítélet várható, a másik ügyben pedig egy hónapon belül kitűzi a tárgyalást az első fokon eljáró gyulai bíróság.
Vágólapra másolva!

Az első fokon három év börtönre ítélt Sz. Gyula és másfél év elzárásra ítélt társa, T. Tibor szeghalmi lakosok 1991-től háztartási tüzelőolajból, petróleumból és kénsavból gázolajat állítottak elő hatalmas mennyiségben. Lebukásukig két év alatt összesen 236 millió forint kárt okoztak az államnak. Az adócsalásért 1998 végén elítélt olajszőkítők ügye fellebbezés folytán került másodfokon a megyei bíróságra.

Szintén a szeghalmi Macskási-telepi olajgyárral függ össze a legújabb békési olajügy, amelyben azonban nem szőkítéssel, hanem a barnítással való hamis olajkészítésről, gázolaj-kikeverésről van szó. F. Miklós békéscsabai és G. Sándor zalaegerszegi lakosok által egy alkalommal előállított 277 ezer liter gázolajból a város területén - tartálykocsiba átfejtve - 246 ezer litert foglaltak le a nyomozók. A szakértők megállapítása szerint a termék gázolaj-imitácó, amely a gépkocsik meghibásodását okozza. Az olajbarnítók több mint kétszáz milliós adócsalás, továbbá rossz minőségű termék forgalmazása és a számviteli fegyelem megsértése vádjával állnak rövidesen a gyulai városi bíróság elé.

(MTI)