Kedden kezdődik a kínai étteremben történt, két áldozatot követelő robbantás pere<br/>

Vágólapra másolva!
Két kínai származású áldozata volt annak az 1997. január 30-án, a Nagy Fal Étteremben elkövetett robbantásnak, amelyet kedden kezd el tárgyalni a Fővárosi Bíróság. Zárás után két két gránát robbant fel az étteremben, ami a tulajdonos kínai származású feleségének, illetve leányának azonnali halálát okozta.
Vágólapra másolva!

A vádirat szerint felderítetlenül maradt személyek kezdeményezésére Lakatos Miklós másodrendű vádlott vállalta a merénylet megszervezését. Lakatos felkereste Polefkó József harmadrendű vádlottat, aki egy ismerősének, a kábítószerfüggő - jelenleg jogerős szabadságvesztését töltő - Mészáros Lajos elsőrendű vádlottnak 80 ezer forintot ajánlott a robbantás végrehajtásáért. Ashraf Ibrahim Hasszan el Bana negyedrendű vádlottól vásárolta meg Mészáros a bűncselekményhez felhasznált két darab jugoszláv, M 52 típusú tojásgránátot.

A robbantás napján Lakatos vitte el autóval Polefkót és az akkor is kábítószer hatása alatt álló Mészárost a Nagy Fal Étteremhez. Mészáros és az őt ellenőrző Polefkó bement a helyiségbe. Mészáros az étterem WC-jének egyik fülkéjében az ajtóval szemközt lévő vízvezetékcsőre erősítette szigetelőszalaggal a két gránátot, az ütőszeget pedig egy zsinórral hozzákötötte a fülke ajtajának belső kilincséhez. Így az ajtó kinyitásával bárki előidézhette a robbanást.

Mészáros még aznap megkapta az ígért 80 ezer forintot.

Az ügyészség nyereségvágyból, több emberen elkövetett emberölés bűntettével vádolja tettesként Mészárost, felbújtóként pedig Lakatost és Polefkót. Ezért őket a bíróság 10-től 15 évig, illetve életfogytig terjedő szabadságvesztésre ítélheti. Ezen túlmenően robbanóanyaggal való visszaélés bűntettével is vádolja az ügyészség mind a négy vádlottat. Ezért a büntető törvénykönyv szerint kettőtől nyolc évig terjedő szabadságvesztés szabható ki.

(MTI)

Ajánló:

Az étterem-tulajdonos felesége és lánya halálos sebeket kapott. Népszabadság 1997. 02. 01.