Székesfehérvárott és Siófokon változatlan a mezőny

A Magyar Demokrata Fórum továbbra sem lépteti vissza Székesfehérvárott indított országgyűlési képviselő-jelöltjét. A MIÉP értesüléseink szerint fehérvári jelöltjét visszalépteti, ám Schuster Lóránt Siófokon ismét ringbe száll. A szabad demokraták ragaszkodnak az újabb megmérettetéshez.

Vasárnap ismét megtartják az időközi országgyűlési képviselő-választást Siófokon és Székesfehérváron. Szeptember 26-án, mint ismert, a részvételi arány jóval az 50 százalékos határ alatt maradt, ezért ismét az urnákhoz kell járulniuk a helyieknek.
Mindkét választókerületben az MSZP végzett az első, és a Fidesz-FKGP közös jelölt a második helyen. Székesfehérváron az MDF, Siófokon pedig a MIÉP jelöltje lett a harmadik. A többi párt visszalépése érdemben nem befolyásolná a választási eredményeket, mivel a szavazatoknak csak elenyésző hányadát kapták. A szabad demokraták ismét neki vágnak a megmérettetésnek.
Balczó Zoltán, a MIÉP frakcióvezető-helyettese lapunknak úgy nyilatkozott: tudomása szerint eddig még nem érkezett megkeresés a párthoz a visszalépés ügyében.
Lapunk azonban úgy tudja, a székesfehérvári jelölt, aki ötödik lett 5,36 százalékkal, visszalép, míg Siófokon, a 8,7 százalékos eredményt elért Schuster Lóránt ismét ringbe száll.
Balsai István, az MDF frakcióvezetője lapunknak megerősítette, pártja Orbán Viktor múlt héten elhangzott feddése ellenére nem lépteti vissza Fejér megye 2-es körzetében indított jelöltjét, de ebben a kérdésben nem is keresték meg őket hivatalosan.
A Népszava értesülései szerint a Munkáspárt visszalépteti jelöltjeit az MSZP javára, a lapnak nyilatkozva ugyanakkor ezt cáfolta a párt szóvivője, Vajnai Attila.

(Magyar Hirlap)