A rendőrség megtalálta az Otthon XXI. lakásszövetkezet igazgatóját, aki befektetői 180 millió forint

Vágólapra másolva!
A rendőrség titkosszolgálati eszközöket is felhasználva kedden, Budapest egyik frekventált kerületében elfogta Sz. Pétert, az Otthon XXI. lakásszövetkezet igazgatóját, akit csalás bűntettével gyanúsítanak. Az ügynek jelenleg 180 sértettje van, a kárérték pedig meghaladja a 180 millió forintot.
Vágólapra másolva!

Csaba József alezredes elmondta: a károsult személyek egybehangzó véleménye alapján Sz. Péter azonos azzal a Kovács Péter nevű férfival, aki hamis szlovák igazolványok alapján az Otthon XXI. Ingatlanbefektető és Hasznosító Szövetkezetet vezette.

A májusban alakult szövetkezet Magyarországon eddig ismeretlen lakásfinanszírozási lehetőséget ajánlott tagjai részére. Ezek között szerepelt olyan, amelyik három hónapos időtartamra 13 százalékos kamatot ajánlott 1 millió forint befizetett összegre. Volt olyan kedvezményes lehetőség is, hogy negyedév után a befizetett egymillió forintnak, valamint kamatainak háromszorosát vehette volna fel az ügyfél hitelként a szövetkezettől 20-30 éves futamidőre.

Az ügy érdekessége, hogy Sz. Péter ellen bírói elfogatóparancsot adtak ki, mivel csalás miatt meg kellett volna kezdenie jogerős börtönbüntetését, azonban nem jelent meg az adott büntetés-végrehajtási intézetben.

Csaba József elmondása szerint a gyanúsított nem tagadja a terhére rótt bűncselekményeket, de egyelőre még nem tett beismerő vallomást.

A rendőrségnek jelenleg nincs tudomása arról, hogy a gyanúsítottnak társai is lettek volna, azonban ezt sem tartják kizártnak.

(MTI)

Korábban:

(1999. 09. 27.)