Pallag honatya koronatanúi

Gál László, a BM Felügyeleti és Ellenőrzési Hivatalának vezetője Pallag László FKGP-képviselő ellen hamis vád miatt büntetőeljárást kezdeményez. Az országgyűlési képviselő örül, hogy pártatlan, független vizsgálatot folytat a közeljövőben a Fővárosi Ügyészségi Nyomozó Hivatal a békés megyei rendőrhalálesetek ügyében. Ennek ellenére a parlamenti vizsgálóbizottság fölállítását továbbra is szorgalmazza a honatya, mert - mint azt a Magyar Hírlapnak elmondta - koronatanúi vannak, akik csak a parlamentben fednék fel kilétüket.

"A sajtóban megjelenő - minden tárgyi alapot nélkülöző -, személyemet érintő támadások miatt szükségesnek tartom, hogy jogi lépéseket tegyek azok ellen, akik ellenem vádaskodtak, rossz híremet keltették - közölte tegnapi sajtónyilatkozatában Gál László.

A Belügyminisztérium Felügyeleti és Ellenőrzési Hivatalának vezetője Pallag László kisgazda országgyűlési képviselő ellen hamis vád miatt büntetőeljárást kezdeményez. "Büntetendő cselekményt nem követtem el, így feljelentése alaptalan - szögezte le közleményében Gál.

- Az igazamat bizonyítandó dokumentumok nagy része állam-, illetve szolgálati titkot képez, ezért csak a titkosítás feloldása után áll módomban megjelenni a nyilvánosság előtt" - zárul Gál László nyilatkozata.

Pallag László békési kisgazda képviselő tegnap megkapta a legfőbb ügyész levelét és örömmel fogadta, hogy a Fővárosi Ügyészségi Nyomozó Hivatal foglalkozik a továbbiakban feljelentése kivizsgálásával - tudta meg a Magyar Hírlap a honatyától. A nyomozóhivatalhoz még nem érkezett meg a legfőbb ügyész utasítása - informálta lapunkat Túri András csoportvezető ügyész.

A kisgazda honatya szerdán a belügyminiszternek levelet írt: függessze föl állásából Gál Lászlót. Pallag ezt lapunknak azzal magyarázta, hogy a rendvédelmi szolgálat vezetője akadályozhatja a vizsgálatokat. A politikus szerint Gál - amikor elfoglalta hivatalát a fővárosban - magához kérette a Békés megyei ügyek iratait.

A Belügyminisztérium sajtóosztályán egyelőre nem kommentálták a kisgazda politikus Pintér Sándor belügyminiszternek írt, Gál László felfüggesztésére tett indítványát.

A képviselő szerint a független vizsgálat ellenére fontos, hogy létrejöjjön a parlamenti vizsgálóbizottság, melynek felállítását nem csupán ő szorgalmazza, de kisgazda képviselők is támogatják. A kellő mennyiségű aláírás összegyűjtésével nem lesz gond - szögezte le a politikus.

A kérdésre, az ügyészségi nyomozóhivatal vizsgálata mellett miért van szükség a parlamenti bizottság felállítására is, Pallag László a Magyar Hírlapnak így válaszolt: olyan koronatanúk vannak, akik csak a bizottság előtt hajlandóak fölfedni kilétüket, a hatóságok előtt nem.

Pallag László lapunknak kitért arra, hogy Torgyán József földművelési és vidékfejlesztési miniszter, a kisgazdapárt elnöke is az ország érdekének nevezte a békési ügyek kivizsgálását vasárnapi televíziós interjújában.

Bánk Attila (FKGP) szerint Pallag Lászlónak, az ellene indult feljelentés ellenére is képviselői kötelessége, hogy a körzetében tapasztalt esetleges törvénysértéseket feltárja, s ezekre felhívja az illetékesek figyelmét. A frakcióvezető kijelentette: a Független Kisgazdapárt kiáll Pallag László mellett és támogatja tevékenységét.

Kérdésünkre, az ügyben most már Pintér Sándor, tehát egy kormánytag is megszólíttatott, Bánk úgy reagált: nem tudja megítélni, ki érintett a békési olajügyben, de fel sem merül az FKGP-ben, hogy - bárkiről van is szó - leállítsák képviselőtársukat.

Az SZDSZ nem perel be senkit, a Békés megyei olajügyben tett rágalmak miatt, de a megtámadott párttagok közül Hack Péter már jelezte, hogy bírósághoz fordul, s ezt kilátásba helyezte Fodor Gábor is. Kuncze Gábor az eleki SZDSZ-szervezet "feltáró" vezetőjéről annyit mondott, nyilatkozata következményeit a megyei szervezet vizsgálja meg, s a frakcióvezető nem érti, mit keres egy ilyen ember a Szabad Demokraták Szövetségében.

Ferenczi Krisztina, Gréczy Zsolt

(Magyar Hirlap)

Ajánló: