Az MSZP jelöltje győzött Somogy megyében, Fejér megyében ismét érvénytelen a választás<br/>

Vágólapra másolva!
Érvényes és eredményes a Somogy megyei 3-as számú siófoki választókerületben vasárnap megtartott időközi országgyűlési képviselő-választás, ezzel szemben Fejér megye 2-es választókörzetében még egy fordulóra van szükség.
Vágólapra másolva!

A nemhivatalos végeredmény szerint a választásra jogosultak 26,45 százaléka (12.488 állampolgár) járult az urnákhoz. A szavazatok közül 89 volt érvénytelen.

Házas József
Házas József

Érvénytelen lett az időközi országgyűlési képviselő-választás második fordulója is Fejér megye 2-es választókörzetében, a szavazásra jogosultaknak ugyanis mindössze 22,64 százaléka. A névjegyzékbe felvett 50.839 választó közül 57 szavazókörben 11.508-an voksoltak, és ebből 11.445 volt az érvényes szavazatok száma.

A második fordulóban öt jelölt közül választhatták ki Gyuricza Béla utódát a körzet választópolgárai. Az első fordulóban versenyző jelöltek közül ugyanis visszalépett Viniczai Tibor, az MDF, az MDNP és a Vállalkozók Pártja, valamint Papp Károly, a MIÉP jelöltje. Mindketten Mikó Péter támogatására kérték szavazóikat. A második fordulóban a szavazatok 48,49 százalékát - 5550 voksot - Mikó Péter 53 éves ügyvéd, a Fidesz, a Független Kisgazdapárt és az MKDSZ jelöltje kapta. Ő az első fordulóban a szavazatok 36,5 százalékával második volt az MSZP színeiben induló Molnár Albert mögött. A szocialisták 43 éves jelöltje, akit a Fejér Megyei Nyugdíjasok Pártja is támogatott, s aki az első fordulóban a szavazatok 37,21 százalékával lett első, ezúttal a voksok 45,78 százalékával a második lett a polgári erők által támogatott jelölt mögött. Molnár Albertet összesen 5240 választó látta volna szívesen Gyuricza Béla utódaként a parlamentben. Az érvényes szavazatok 3,20 százalékát - 366 voksot - Varga Zsuzsa könyvtáros, az SZDSZ jelöltje kapta. Rá a második fordulóban kevesebben voksoltak, mint két héttel ezelőtt. Akkor a szavazók 5,5 százaléka adta rá a szavazatát. Bérces Lászlónak, az Együtt Magyarországért Unió jelöltjének 205-an szavaztak bizalmat, s ezzel a 47 éves ügyvéd az érvényes szavazatok 1,79 százalékát szerezte meg. Kovács István, aki a Munkáspárt színeiben indult, 84 szavazatot, az érvényes voksok 0,73 százalékát kapta. Az újabb időközi választás kiírásáról az Országos Választási Bizottság határoz majd.

(MTI)

Ajánló:

(Itt megtalálja az összes jelölt életrajzát és fotóját.)

Korábban:

(1999. október 10.)