Megmérgezték a kóbor macskákat a Főpolgármesteri Hivatal udvarán

A Budapesti Főpolgármesteri Hivatal udvarán nemrégiben az állatvédelmi törvény előírásaival ellentétes módon a gondnokság vezetőjének utasítására méreggel irtották ki a kóbor macskákat.

Papp Krisztina, a városháza udvarán lévő Merlin Színház munkatársa elmondta: mélységesen felháborítónak tartják, hogy a gondnokság vezetőjének utasítására, a helyettes főosztályvezető állandó személyes ellenőrzése mellett mérgezett húst helyeztek el heteken át az udvaron, s az állatok rendkívüli kínok között pusztultak el.

Az állatok védelmében eredménytelenül emelte fel szavát a város vezetésénél Jordán Tamás színigazgató is. Az állatvédelmi törvénnyel ellentétes eljárást az V. kerületi jegyzőnek kellene kivizsgálnia. Gógl György, a hivatal gazdasági részlegének vezetője a macskák elszaporodásával indokolta kiirtásukat.

Az akciót az elmúlt hetekben a Fővárosi Közgyűlés mind a négy frakciójának vezetése sajnálatos eseményként minősítette, hogy az év elején hatályba lépett állatvédelmi törvény kapcsán semmilyen fővárosi szabályozás nem készült.

(MTI)

Ajánló:

(Információk a fővárosról.)