Gál ügyvédje visszakozott<br/>

Vágólapra másolva!
Gál László, a Belügyminisztérium felügyeleti és ellenőrzési hivatalának vezetője támogatja Pallag László kisgazda képviselő azon indítványát, hogy egy független parlamenti bizottság vizsgálja ki a Békés megyében történt ügyek hátterét.
Vágólapra másolva!

Békés megye egykori rendőr-főkapitánya a személyét ért támadások óta először állt nyilvánosság elé, a Belügyminisztériumban tartott sajtótájékoztatóján. Ezen mindvégig jelen volt jogi képviselője, Orosz Balázs ügyvéd is, aki azonban néhány órával később közleményben tudatta, hogy lemondja a megbízást. Az esemény legpikánsabb része azonban az volt, mikor egy korábban titkos minősítésű megfigyelési irat fénymásolatait, a titkos ügynökök nevének és személyes adatainak kitakarását elmulasztva adták ki a sajtó képviselőinek.

A békési ügyek szeptember 20-ai kipattanása óta először állt a nyilvánosság elé Gál László, a Belügyminisztérium Felügyeleti és Ellenőrzési Hivatalának vezetője, a Békés megye korábbi rendőr-főkapitánya. A Belügyminisztériumban tartott sajtótájékoztató célja az volt, hogy a tisztviselő jogi képviselőjével, Orosz Balázzsal a jobbján válaszoljon a személyét ért támadásokra, s tudassák, hogy rövidesen jogi úton kérnek elégtételt az ügy kirobbantásában élen járó RTL Klub televíziós csatornától, illetve ha úgy adódik, a hivatalvezetőt feljelentő Pallag László kisgazda képviselőtől.

A tájékoztató azonban minden jel szerint újabb kényes helyzetet okozott. Néhány órával azután, hogy Orosz Balázs felvázolta a Gál László ügyében hosszabb távon képviselendő jogi stratégiát, kora délután lemondta a megbízatást. Mint közleményben tudatta, "annak érdekében, hogy az általam - a belügyminiszter megbízásából - szerkesztett jogi vélemény pártatlanságához és elfogulatlanságához kétség ne férhessen, illetve összeférhetetlenségi helyzet fel ne merülhessen, megállapodtam Gál Lászlóval a megbízás azonnali hatályú megszüntetésében".

Orosz Balázs a délelőtti tájékoztatón azt hangsúlyozta: csak azzal a feltétellel vállalta, hogy betekintsen az üggyel kapcsolatos titkos iratokba, ha előbb feloldják a dokumentumok titkos minősítését, s azokat bárki számára hozzáférhetővé teszik. Miután ez október 7-én megtörtént, így az ügy további szereplői hozzá hasonlóan megkaphatják ezeket a jegyzőkönyveket. A Gál László megfigyeléséről készült egyik dokumentumot az ügyvéd ott helyben másolásra átadta a BM munkatársainak, akik kiosztották azt a sajtó képviselőinek.

Utóbb kiderült, hogy a jegyzőkönyvek annyira frissen kerültek ki a titokkörből, hogy még nem takarták ki a megfigyelést végző, illetve a jelentést készítő ügynökök nevét és személyi adatait. Márpedig ezek az információk az érintettek jóváhagyása nélkül nem hozhatók nyilvánosságra. Lapunk úgy tudja, a Fővárosi Ügyészségi Nyomozó Hivatal egy példányt még az este folyamán bekért, és áttanulmányozása után döntenek arról, hogy történt-e valamilyen jogsértés az irat kiadásával.

Mindezeket megelőzően a tájékoztatón Orosz Balázs kijelentette: Gál László jogi képviseletét egy eljárásjogi feladatnak tekinti. Az ügy számára nem politikai kérdés. Mint leszögezte, soha semmilyen politikai megbízást nem vállalt, s jövőbe sem fog vállalni. Az eddig feltárt események, valamint a beszerzett adatokból és iratokból levonható következtetéseit összefoglalta, és a belügyminiszternek megküldte. Jelezte, érdemes volna olyan intézkedéseket hozni, amelyek révén megelőzhetnék, hogy képtelen rágalmak alapján bárkivel szemben titkosszolgálati eszközök garmadáját vessék be.

Az ügyvéd elismerte, hogy a sajtóban megjelent egyes "penetráns" cikkek és televíziós hírműsorokban elhangzott állítások inspirálták arra, hogy ingyen vállalja el Gál László jogi képviseletét. Megbízása két dologra terjed ki: egyrészt várhatóan helyreigazítást kér az RTL Klub televíziótól, illetve szükség esetén sajtópert kezdeményez a tévécsatorna ellen. Másrészt Pallag László kisgazda képviselő feljelentésének elbírálása után értékeli a helyzetet.

Orosz Balázs leszögezte továbbá: az igazságszolgáltatás és az ügyet vizsgáló szakemberek hozott anyagból, vagyis a korábbi jegyzőkönyvekből, jelentésekből, egyéb dokumentumokból dolgoznak. Feltételezésekre, beszámolókra nem alapozhatnak. Tudatta: ő maga is örömmel vesz minden olyan új bizonyítékot, amely esetleg más megvilágításba helyezi az ügyet.

Az ügyvéd elmondta: Gál László lakását, hivatali szobáit a Nemzetbiztonsági Hivatal, illetve a rendvédelmi szervek bemikrofonozták, telefonjait lehallgatták, hosszú időn át titokban megfigyelték. Több tucatnyi oldal titkos jelentés készült telefonhívásairól.

Gál László a sajtótájékoztatón kifejtette: váratlanul érték a személye ellen a múlt hónapban indult támadások, amelyek megválaszolására nem talált módot, miután az igazát bizonyító dokumentumok mind ez ideig államtitkot képeztek. Mint mondta, 31 éves köztisztviselői pályafutása nyitott könyv, nincsenek titkai.

A Kuzma Mihály öngyilkossága után kezdeményezett belső vizsgálatot, amely az ő elöljárói felelősségét megállapította, korrektnek minősítette.

Lapunk azon kérdésére, hogy ki hibázott, illetve kinek lett volna lehetősége a megyében megelőzni ezeket a problémákat, kifejtette: semmilyen különleges esemény nem történt Békésben. A négy beosztottjának halálát rendkívül sajnálatosnak tartotta, különösen Kuzma Mihályét, akit személyesen is jól ismert. Magánéleti problémáiról is tudomása volt. A négy munkatársból kettő abban időszakban halt meg, mikor már megszűnt főkapitányi megbízatása, nem is ismerte őket.

A Magyar Hírlapnak elmondta: hasonló események, esetleges rendőri visszaélések szinte az összes megyei főkapitányság kötelékén belül előfordulnak. Mint ahogy azt sem lehet egyedinek minősíteni, hogy valaki a magánéleti vagy akár munkahelyi problémái miatt összeroppan, és véget vet életének. Még így utólag sem tudott választ adni arra, hogy ő vagy vezető munkatársai hibáztak-e, meg lehetett-e volna előzni a tragédiákat. Mint aláhúzta, reményei szerint nem csak a rendőrség tett pontot a békési ügyek végére, de megszűnnek a vádaskodások, és a tragédiák sora is véget ért a megyében.

Gaál Zoltán

(Magyar Hirlap)

Ajánló:

Az [*****] összeállítása