Szabadlábra helyezték Tanyi Györgyöt<br/>

Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

A Pesti Központi Kerületi Bíróság szabadlábra helyezte a robbantással, csalással és más bűncselekményekkel vádolt Tanyi Györgyöt az ellene, illetve négy társa ellen folyó büntetőper pénteki tárgyalásán, mert a bizonyítási eljárás jelenlegi szakaszában már nem indokolt előzetes letartózatása.

Ugyancsak szabadlábra helyezte a bíróság Pribula Attilát, aki a vádirat szerint 1996. október 25-én az Erzsébet téren Tanyi György megbízásából Juhász János vádlottal közösen, kézigránáttal felrobbantotta egy vállalkozó Mercedes-ét. Személyi sérülés nem történt.

Ugyanakkor a bíróság - egy zsarolási ügy miatt - nem tartotta időszerűnek az eljárás során szintén előzetes letartóztatásba helyezett Juhász János elsőrendű vádlott szabadlábra helyezését.

(MTI)

Korábban:

(1999. 09. 25.)