100 ezer forint pénzbüntetésre ítélte a Legfelsőbb Bíróság a határőrség országos parancsnokát<br/>

Vágólapra másolva!
Hivatali visszaélés bűncselekménye, egy vízum kiadásának elrendelése miatt 100 ezer forint pénzbüntetésre ítélte Kiss Kálmán vezérőrnagyot, a határőrség országos parancsnokát a Legfelsőbb Bíróság csütörtökön kihirdetett másodfokú, jogerős ítéletében.
Vágólapra másolva!

A Legfelsőbb Bíróság ezzel részben megváltoztatta a Fővárosi Bíróság Katonai Tanácsának ez év júniusában kihirdetett elsőfokú ítéletét. Akkor bűncselekmény, illetve bizonyítottság hiányában felmentette Kiss Kálmánt és Kovács Gyula ezredest, a határőrség határforgalmi főosztályának vezetőjét a hivatali vesztegetés vádja alól.

A Legfelsőbb Bíróság ítéletének indoklásában kimondta: bár a jelenlegi szabályok nem tiltják kifejezetten a hivatásos határőrtisztek számára, hogy gazdasági társaságok felügyelőbizottságának, igazgatóságának tagjai legyenek, de ez nem kívánatos és nem szerencsés.

(MTI)