A belügyminiszter nem gondol lemondásra<br/>

Vágólapra másolva!
Pintér Sándor 1992-ben a legfőbb ügyésztől tudta meg azt, hogy Papp Imre, akkori Hajdú-Bihar megyei rendőrfőkapitány bűncselekmény gyanújába keveredett.
Vágólapra másolva!

Pintér Sándor
Pintér Sándor

" A felfüggesztés ideje alatt kaptunk olyan tájékoztatást, hogy ő olajat szeretne Magyarországra hozni külföldről. Ehhez megkeresett különböző pénzügyőr vezetőket. Ezt az információt, a többi más fegyelmi információval együtt átadtuk a Csongrád Megyei Ügyészségnek."

Az ügyészségi vizsgálat után Papp Imrét elbocsátották állásából. Pintér Sándor helytelennek tartja, hogy rendőrök magáncégeknél is munkát vállaljanak, ezért főkapitánysága idején ezt megtiltotta.

Az RTL Klubnak adott interjújában Pintér Sándor cáfolta a lemondásáról szóló híreket: " Én nem foglalkozom sem a lemondás gondolatával, és nem tartok attól sem, hogy lemondatnak. Én jelen pillanatban is, úgy, mint mindig, amikor dolgoztam, végzem munkámat."

Pintér Sándor szerint kabinetfőnöke, Valenta László nem mondott olyat, hogy az olajügyek miatt a belügyminiszter széke is meginoghat.

(RTL KLUB)