A budai kerületek a Függetlenségi Parkban emlékeztek

''A polgári kormány úgy lehet méltó 1956 örökségéhez, hogy jól gazdálkodik a szabadsággal, s olyan polgári Magyarországot teremt, ahol hinni, dolgozni és élni lehet. Ha ez sikerül, a XXI. század a remény százada lesz'' - mondta szombaton Stumpf István, a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter az 1956-os forradalom emlékére megrendezett központi budai ünnepségén.

A kormány nevében beszédet mondó Stumpf István emlékeztetett arra: a magyar történelemnek kevés olyan pillanata volt, amely nem a szabadságért vívott harcról szólt. 1956. október 23. pedig egyik kitüntetett jelképe a magyar történelemnek.

A miniszter szerint a szabadság büszkébb és bonyolultabb dolog, mint egy puszta szó, az igazság pedig társadalomépítő erő, amely minden embernek jár.

Stumpf István szólt 1989 októberéről is, amikor "ugyanaz a felszabadult érzés járt át bennünket, mint 33 évvel korábban".

A központi budai megemlékezésen a kormány nevében Stumpf István helyezett el koszorút a Magyar Függetlenségért emlékoszlopnál.
Közösen koszorúztak a budai kerületek polgármesterei, a parlamenti pártok helyi szervezetei, illetve az 56-os Szövetség.

(MTI)

Ajánló:

Ismerkedjen a fővárossal!