A nyíregyházi önkormányzati képviselők tiltakoznak a türelmi zóna ellen<br/>

Vágólapra másolva!
Pártállásra való tekintet nélkül tiltakoznak, és végrehajthatatlannak tartják a prostitúciót szabályozó törvényi előírásokat a nyíregyházi önkormányzati képviselő-testület tagjai.
Vágólapra másolva!

A nyíregyházi önkormányzati képviselő-testület helyi rendeletet akart alkotni a prostitúció folytatásának szabályairól. Azonban a képviselők, élükön a Fidesz és az FKGP nyíregyházi frakciótagjaival "rossznak" tartották a törvényt, ezért a türelmi zóna kijelöléséről és annak működési körülményeiről rendelkező határozat-tervezet tárgyalását elnapolták.

A közgyűlés tagjai úgy döntöttek: nyilatkozatban szólítják fel a törvényalkotókat egy végrehajtható, egyértelmű rendelkezés megalkotására. Nyíregyháza jegyzőjét pedig arra utasították, hogy a 22 megyei jogú város jegyzőinek értekezletén a résztvevőket kérje fel a nyilatkozathoz történő csatlakozásra.

Nyíregyházán a türelmi zóna kijelölését a hétfői közgyűlés előtti napokban heves lakossági tiltakozás kísérte. Az ajánlatban kijelölt két körzet környékén élők aláírásokat gyűjtöttek a javaslat visszavonása érdekében. Ugyan egyik kijelölésre esélyes utcában sem lakik senki, ám a közelben élők féltik gyermekeiket a prostituáltak megjelenésének hatásaitól.

(MTI)

Korábban:

(1999. 10. 14.)