A Malév személyi felelősséget állapított meg Orbán gépének késésével kapcsolatban<br/>

Vágólapra másolva!
A Malév elismerte felelősségét amiatt, hogy az Orbán Viktor miniszterelnököt és delegációját Londonba szállító gép késve indult el Ferihegyről.
Vágólapra másolva!

"A Malév elismeri: nem történtek meg azok az intézkedések, amelyekkel elejét lehetett volna venni annak, hogy a kormánydelegációt szállító gép késéssel induljon Budapestről" - mondta Bencze Miklós, a Malév Rt. szóvivője a cégnél lefolytatott vizsgálat eredményéről.

A Malévnál a múlt héten rendeltek el belső vizsgálatot annak kiderítésére, hogy az Orbán Viktor miniszterelnököt és delegációját Londonba szállító gép miért indult késve Ferihegyről.

Bencze Miklós közölte: a vizsgálat eredményeit összegző jelentést elküldték a közlekedési minisztériumnak és a tulajdonosi jogokat gyakorló ÁPV Rt.-nek. "A belső vizsgálat személyi felelősséget is megállapított" - tette hozzá a szóvivő.

Az utasforgalmi osztályvezetőt, az ügyeletes forgalmi igazgatót, valamint az üzemeltetés-ellenőrzési osztályvezetőt pénteken azonnali hatállyal felmentették tisztségéből.

(MTI)

Korábban:

(1999. október 29.)