Az Országgyűlés megszavazta az adó- és járuléktörvényt<br/>

Vágólapra másolva!
Országgyűlés kedden 189 igen szavazattal, 126 ellenszavazattal és 2 tartózkodással elfogadta az adókra, járulékokra és egyéb költségvetési befizetésekre vonatkozó egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslatot. A Ház megszavazta azt is, hogy az Országgyűlés elnöke kérje a törvény sürgősséggel való kihirdetését a köztársasági elnöktől.
Vágólapra másolva!

Nem változik jövőre a személyi jövedelemadó tábla és az adójóváírás mértéke, viszont bővülhet az átalányadózást választók köre.

A csomagban tárgyalt jövő évi adó- és járulékmódosításokban nem kívánta a kormány megváltoztatni a jelenlegi 3 kulcsos szja-táblát, így 2000-ben is 20 százalék lesz az adója a 400 ezer forint alatti éves jövedelmeknek, 30 százalék a 400 ezer és 1 millió forint közötti és 40 százalék az 1 millió forint feletti jövedelmeknek.

Továbbra is a bér 10 százaléka - legfeljebb havi 3.000 forint - vonható le az adóból adójóváírás címén, az igénybevétel felső határa azonban 1 millió forintról 1,2 millió forintra nő. Az 1 millió forint feletti jövedelem 18 százaléka azonban csökkenti a jóváírás összegét.

A kabinet szándékának megfelelően 30 százalékkal nő a családok adókedvezménye: egy és két gyermek esetén havi 1.700 forintról 2.200 forintra, három és több gyermek esetén 2.300 forintról 3.000 forintra, súlyosan fogyatékos eltartottaknál pedig 2.600 forintról 3.400 forintra emelkedik a kedvezmény mértéke.

Egységesíti az szja-módosítás az önkéntes kölcsönös nyugdíj- és egészségpénztári befizetések után járó kedvezmények mértékét, mindkét esetben a befizetett összeg 30 százaléka csökkenti majd az adóalapot. Ugyancsak 30 százalék lesz a magánnyugdíj-pénztári tagdíjak kedvezménye a jelenlegi 50 százalék helyett.

Az egyéni vállalkozók számára könnyebbé válik az átalányadózás választása: tevékenységi kör megkötése nélkül lehet majd átalányadóval teljesíteni az adófizetési kötelezettséget annak az alanyi áfamentességet élvező főállású egyéni vállalkozónak, akinek a döntést megelőző évben az árbevétele nem haladta meg a 4 millió forintot.

A parlament az elfogadott adótörvényekben 20 ezer forintra emelte az üdülési csekk adómentes értékhatárát a jelenlegi 10 ezer forintról, és 200 ezer forintra növelte 100 ezer forintról az ingó vagyontárgyak eladásából származó adómentes jövedelem összeghatárát.

Az általános forgalmi adóról szóló törvényben két alapvető változtatást kívánt a kormány végrehajtani: az egyik az adminisztráció egyszerűsítése, a másik pedig a visszaigénylés szigorítása volt. Ennek megfelelően évente csupán egyszer kell majd áfa-bevallást készíteniük azoknak a vállalkozásoknak, amelyeknek a tárgyévet megelőző éves árbevétele nem haladta meg a 8 millió forintot. Az idén még 3 millió forint volt ez az összeghatár.

Szigorítást jelent az a változtatás, amely szerint az éves és negyedéves bevallásra kötelezettek visszaigénylését csak abban az esetben teljesíti az adóhatóság, ha az adóalap éven belül göngyölítetten eléri a 4 millió forintot. A havi áfa-bevallók akkor kaphatják meg visszaigényelt adójukat, ha erre a vállalkozás legalább két egymást követő hónapban jogosult.

A kabinet három hónapot kívánt megszabni követelményként, ez azonban - fideszes javaslatra - két hónapra csökkent. A nagy összegű visszaigénylések alaposabb vizsgálatára ad lehetőséget, hogy az általánosan alkalmazott 30 nap helyett ezeknél 45 nap áll majd az APEH rendelkezésére a kiutalás előtti ellenőrzések lefolytatására. A "nagy összeg" meghatározásában jelentős vita bontakozott ki a Házban, végül a kormány 200 ezer forintos alsó határt tartalmazó kezdeményezésével szemben a törvényhozás félmillió forintot fogadott el a kibővített ellenőrzési idő alkalmazási feltételeként.

A jövedéki adóval kapcsolatos módosítások egyik legjelentősebb eleme, hogy a jövő év nyarától jövedéki termék lesz a bor. A szőlőbor adója literenként 5 forint, a gyümölcsboré pedig 20 forint lesz. A cigaretta jövedéki adója 15 százalékkal emelkedik jövőre: az adó a kiskereskedelmi ár 17 százaléka plusz ezer darabonként 2.645 forint lesz.

A mezőgazdasági termelők által felhasznált gázolaj jövedéki adó visszatérítése a jelenlegi 65,6 százalékról 80 százalékra nő, és a visszaigénylés teljesítésére 30 nap áll majd - a jelenlegi 60 helyett - a költségvetés rendelkezésére. A járulékoknál nem folytatódik az idén megkezdett csökkenés, a tételes egészségügyi hozzájárulás összege havi 3.600 forintról 3.900 forintra emelkedik.

A táppénz-finanszírozás szabályai végül - a kormány eredeti szándékával szemben - változatlanok maradnak, tehát továbbra is megmarad a 15 napos betegszabadság, valamint a táppénz harmadának munkáltatói fizetése.

(MTI)