Dávid Ibolya nem járult hozzá a vele készült riport leadásához<br/>

Vágólapra másolva!
A hétfő esti Hölgyválasz című műsorban Dávid Ibolya is szerepelt volna, de az Igazságügyi Minisztérium az utolsó pillanatban letiltotta a már felvett riport közlését. Ernyey Béla szerkesztő-műsorvezető az [*****]-nak elmondta: a műsorban nem politikai, hanem magánéleti kérdésekről beszélt a miniszter asszony.
Vágólapra másolva!

Dávid Ibolya

Dávid Ibolya külföldön tartózkodik, személyi titkára az [*****] kérdésére az válaszolta, hogy a miniszter asszony nem járult hozzá az anyag közléséhez.

Ernyey Béla sajnálja a történteket, mivel szerinte olyan felvételt sikerült készíteniük, melyben a politikus emberi oldalát ismerehették volna meg a nézők. Az igazságügy-miniszter a gyerekeiről, a magánéletéről is beszélt.
Az Igazságügyi Minisztérium feltételként szabta, hogy megtekintsék az adásba kerülő anyagot. A műsort Ernyeyék szombaton vágták, adásba hétfő este került. A műsor készítői így szombattól hétfőig várták, hogy valaki jelentkezzen a minisztériumból, illetve arra számítottak, hogy megbízik bennük annyira Dávid Ibolya, hogy ellenőrzés nélkül is engedi leadni a riportot. Így kerülhetett még be a vasárnapi előzetesbe Dávid. Hétfőn azonban az Igazságügyi Minisztérium úgy döntött, hogy mivel nem látták az anyagot, inkább ne szerepeljen Dávid Ibolya a Hölgyválaszban.

A sajtótörvény ide vonatkozó részében az áll, hogy az újságíró köteles a nyilvános közlésre szánt anyagot a nyilatkozatot adó személy kérelmére bemutatni, és nem közölheti, ha ehhez a nyilatkozatot adó személy azért nem járul hozzá, mert nyilatkozatát az újságíró megváltoztatta. A sajtótörvény arról nem szól, hogy mi vonatkozik arra az esetre, ha a szerkesztő megmutatná az anyagát, de a nyilatkozó vagy a nyilatkozó képviselője nem nézi meg.
Halmai Gábor jogász szerint a konkrét esetben jogszabály nem kötelezte a szerkesztőket, de etikai szempontok szerint helyesen tették, hogy nem közölték az anyagot. Ha mégis megteszik, és Dávid Ibolya megítélése szerint a vágott anyag nem megfelelő, személyiségijog-sértési pert indíthatna vagy helyreigazítást kérhetne.

Tiefenthaler Eszter

Ajánló: