Torgyán egyelőre cáfolja Martonyi jelölését <br/>

Vágólapra másolva!
Torgyán József földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter brazíliai hivatalos látogatásáról hazatérve cáfolta a Népszabadság információját: miszerint Martonyi Jánost jelölnék köztársasági elnöknek.
Vágólapra másolva!

A Független Kisgazdapárt időben közölni fogja, hogy kit szeretne a köztársasági elnöki pozícióba javasolni, válaszolta újságírói kérdésre Torgyán József földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter, az FKGP elnöke, hazaérkezve brazíliai látogatásáról csütörtökön, a Ferihegyi repülőtéren.

A miniszter kijelentette: a jelölés joga a kisgazdapártot illeti meg a koalíciós szerződés értelmében, és ezt gyakorolni is kívánja. Ugyanakkor megerősítette azt is: a párt tervei között nem szerepel az a variáció, hogy Martonyi János külügyminisztert javasolják köztársasági elnöknek.

(MTI)

Ajánló:

(A Népszabadság 1999. november 11., csütörtöki cikke.)

Korábban:

(1999. november 11.)