Felmentette a gyermekgyilkossággal vádolt Tánczos Gábort a Legfelsőbb Bíróság<br/>

Vágólapra másolva!
Megalapozatlanság miatt hatályon kívül helyezte az 1998. április 1-jén Körmenden elkövetett gyermekgyilkosság ügyében első fokon kiszabott 14 éves szabadságvesztést, és új eljárásra kötelezte a hatóságokat a Legfelsőbb Bíróság. A határozat szerint Tánczos Gábor vádlott előzetes letartóztatását továbbra is fenntartják.
Vágólapra másolva!

Az új bizonyítási eljárás során tisztázni kell majd többek között azt is, hogy kitől származnak az otthonában késsel meggyilkolt 11 éves kislány kezén, körmei alatt és alsóneműjében talált hajszálak, hiszen eddig csak annyi derült ki, hogy a vádlottól biztosan nem.

A Legfelsőbb Bíróság aggályosnak tartotta a nyomozás során született beismerő vallomásokat, azok megszületésének körülményeit. Továbbá
érthetetlennek találta azt, hogy miért nem találtak a vádlott ruházatán vért, amikor az ítéleti tényállás szerint is az elkövető dulakodás, szoros testi érintkezés közben vágta át késsel az áldozat
torkát, ütőerét.

A Legfelsőbb Bíróság azt is kifogásolta első fokú ítéletben, hogy a Vas megyei bíróság nem indokolta, hogy a tanúk nyomozati, illetve tárgyaláson tett eltérő
nyilatkozatai közül miért fogadta el az egyiket és rekesztette ki a másikat a tényállásból.

A Legfelsőbb Bíróság szerint önkényes és jórészt feltételezéseken alapul a gyilkosság végrehajtásának az ítéletben rögzített leírása. Emellett a fizikus és kémikus szakértő által a vádlott ruhájában kimutatott és a gyilkosság helyszínéről származó anyagdarabkák, illetve a helyszínen talált és a vádlott ruházatából való textilszálak származhattak a bűnjelek nem
megfelelő elkülönítéséből.

A vádlott édesapja a tárgyalást követően úgy fogalmazott: bízott abban, hogy ha Vas megyéből elkerül az ügy, akkor egy más szemléletű bíróság másként bírálja el.

(MTI)