Magyarországon betartják a gyermekek jogairól szóló ENSZ-egyezményt<br/>

Vágólapra másolva!
10 éves az ENSZ Gyermekjogi Egyezménye, melyet 1989. november 20-án New Yorkban 135 állam képviselője írta alá. Magyarországon a két éve elfogadott gyermekvédelmi törvény garantálja a megállapodásban rögzített gyermeki jogokat. A felsőoktatásban azonban nem foglalkoznak kellő súllyal a gyermekek jogaival és az egyezménnyel.
Vágólapra másolva!

A gyermekvédelem tekintetében Magyarország megfelel az egyezménynek és az európai normáknak egyaránt – közölte Katonáné Pehr Erika a Szociális és Családügyi Minisztérium főosztályvezető-helyettese. Hozzátette, hogy a jövőben olyan finomításokat terveznek a gyermekvédelmi törvényben, amelyek a jogalkalmazók munkáját segítik. Emellett szabályozni szeretnék azt is, hogy kik milyen feltételekkel intézhetik Magyarországon a gyermekek úgynevezett nyílt örökbefogadását, ez a kérdés ugyanis jelenleg nem rendezett.

Herczog Mária, az Országos Család- és Gyermekvédelmi Intézet igazgatója szerint a kormányzatnak és a gyermekvédelemmel foglalkozó civil szervezeteknek négyévenként kell beszámolniuk az egyezmény végrehajtásáról az UNICEF-nek.
A szakember az egyezmény egyetlen hibájának azt nevezte, hogy a dokumentumot aláíró országoknak saját gazdasági-társadalmi lehetőségeikhez mérten kell végrehajtaniuk az egyes rendelkezéseket. Herczog Mária szerint ez sok államnak "kibúvót" jelent.

A hazai végrehajtás hiányosságai közül kiemelte, hogy nem megoldott annak a mintegy 1600, háromévesnél fiatalabb gyermeknek a helyzete, akik gyermekotthonban élnek. A igazgató szerint minden olyan csecsemőt, akit édesanyja nem tud, vagy nem akar hazavinni, nevelőszülőknél vagy jövőbeni örökbefogadóiknál kellene elhelyezni, illetve édesanyjukkal együtt kellene biztosítani számukra megfelelő körülményeket.

Katonáné Pehr Erika szerint a jelenlegi szabályok ezt lehetővé is teszik. Véleménye szerint a gyakorlatban azért nem honosodott meg ez a megoldás, mert kevés olyan örökbefogadó van, aki vállalja annak kockázatát, hogy a vérszerinti szülő esetleg visszavonja az örökbeadási nyilatkozatot. A gyermek két hónapos koráig ugyanis jogában áll ezt tennie.
A főosztályvezető-helyettes ugyanakkor rámutatott: a gyámhatóságok ehelyett preferálhatnák a csecsemők nevelőszülőknél történő elhelyezését. Mint mondta, ezen területen mindenképpen szemléletváltásra van szükség.

Herczog Mária megemlítette a roma gyermekek jogainak sérülését is. Tapasztalata szerint ezeket a gyermekeket a különböző intézmények inkább "kilökik" magukból ahelyett, hogy biztosítanák számukra a fejlődésükhöz szükséges speciális ellátásokat, oktatási programokat. Hozzáfűzte, hogy a speciális ellátások hiánya miatt sok fogyatékkal élő gyermek kénytelen a családjától távol, intézményekben élni, pedig sok esetben a gyermek lakhelyén is biztosítani lehetne ezeket.

A igazgató felhívta a figyelmet arra, hogy a felsőfokú képzésben nem, vagy nem kellő súllyal oktatják a gyermekvédelmi törvényt és az ENSZ Gyermekjogi Egyezményét. Ennek következtében például a pedagógusok és a gyermekorvosok gyakran nincsenek tisztában a gyermeki jogokkal.

(MTI)

Ajánló:

Az ENSZ Gyermek Alapja információk a gyermekek jogairól, és azok érvényesüléséről. (angolul)

Korábban:

(1999.11.08.)