Alkotmányellenes mulasztás a drogjogszabály ügyében<br/>

Vágólapra másolva!
Az Igazságügyi Minisztérium várhatóan egyszerre készíti elő azt a két rendelkezést, amelyeknek megalkotására az Alkotmánybíróság kötelezte az Országgyűlést. A bírói testület nemrégiben alkotmánysértőnek nyilvánította az előzetes letartóztatás szabályait, tegnap pedig azt mondta ki: alkotmányellenes helyzetet idézett elő a törvényhozás a kábítószer-fogyasztókat büntető szigorúbb rendelkezések megfogalmazásakor.
Vágólapra másolva!

Alkotmányellenes helyzetet idézett elő az Országgyűlés azzal, hogy a büntető jogszabályok tavaly decemberi módosításakor nem iktatott be olyan átmeneti rendelkezést, amely lehetővé tette volna, hogy a korábban elkövetett jogsértéseket ne a később hatályba lépő szigorúbb szabály szerint kelljen megítélni. Ez derül ki az Alkotmánybíróság tegnap aláírt határozatából.

Mint a bírói testület megállapította: a korábbi büntetőszabályok szerint 1999. február 28-áig mód volt rá, hogy a hatóságok egy évre felfüggesszék a büntetőeljárást, ha a kábítószer-fogyasztó vagy a drogfüggő személy vállalta, hogy gyógykezelésen vesz részt. Az eljárást később, a legalább hat hónapos gyógykezelés igazolása után meg kellett szüntetni.

Ez év március elsejétől azonban már csak a kábítószerfüggő betegeknek adták meg az eljárás felfüggesztésének, vele a gyógykezelés igazolásának lehetőségét, de a betegnek még nem minősülő kábítószer-élvezőknek nem. Ugyanakkor nyilvánvalóan számosan lehetnek, akik a cselekményüket a régi törvény hatálya idején, vagyis március elseje előtt követték el, ám a felelősségre vonásukra csak ezt követően kerül sor.

Az igazságügyi miniszter az alkotmánybírák megkeresésére úgy válaszolt, ez nem okoz gondot, mert a hatóságok mérlegelhetik: megrovással vagy más módon megszüntetik-e az eljárást.

A bírói testület nem fogadta el a miniszter véleményét. Mint hangsúlyozta: a modern büntetőjog a felvilágosodás kora óta tiltja, hogy a szigorúbb büntetőszabályokat visszamenő hatállyal alkalmazzák.

Az ebbe a körbe tartozó ügyek megítélése nem függhet a hatóságok belátásától, mérlegelésétől. Emiatt - a határozat szerint - szükség van olyan átmeneti rendelkezésre, amely lehetővé teszi, hogy a március elseje előtt elkövetett cselekményeket még a régi, enyhébb szabály szerint ítéljék meg. Az Országgyűlésnek a jövő év február 29-éig meg kell szüntetnie az alkotmányos mulasztást.

Az Igazságügyi Minisztérium ismeri, de még nem tanulmányozta a döntést - tájékoztatta lapunkat Soós László, a büntetőjogi kodifikációs főosztály osztályvezetője. Mint elmondta: valószínű, hogy a minisztérium a hiányzó rendelkezést egy másikkal együtt dolgozza ki. Az Alkotmánybíróság ugyanis szeptemberben jövő év március 31-éig adott haladékot az előzetes letartóztatás szabályainak módosítására is.

(Magyar Hirlap)