Chikán Attilának mennie kell?<br/>

Vágólapra másolva!
A kormány várhatóan átalakítja a Gazdasági Minisztériumot. A Fidesz gazdasági kabinetje két hét múlva vitatja meg az elképzeléseket. Előfordulhat, hogy néhány szakterületet leválasztanak a GM-ről, s ezek új tárcát kapnak, de Mádi László szerint megtörténhet az is, hogy ezek a területek beolvadnak más minisztériumokba. Azt egyik kormánypárti megkérdezett sem cáfolta, hogy ez Chikán Attila menesztését jelenti.
Vágólapra másolva!

A Gazdasági Minisztérium átalakítására a Fidesz gazdasági kabinetje is javaslatokat tesz. Mádi László egyelőre nem szolgált konkrétumokkal, de annyit elárult, hogy két hét múlva, a költségvetési vita után teszik le elképzeléseiket. A fideszes gazdaságpolitikus úgy fogalmazott, elképzelhető, hogy a gazdasági tárca hatásköréből kivonják a lakásépítési programot és a turizmust, ráadásul a hosszútávú gazdasági koncepció kimunkálása is elmaradt. Hogy ennek strukturális vagy egyéb okai vannak, egyelőre nem tudni - tette hozzá Mádi.

A Fidesz politikusa elismerte, a tavaly nyáron kialakított tárcakoncepció nem valósult meg. Mádi nem cáfolta, hogy ez a változás Chikán Attila menesztését is jelenti.

Csúcs László igazolva látja korábbi nézeteit, amikor a Pénzügyminisztérium súlyának káros csökkenéséről beszélt. A kisgazda képviselő úgy látja, a MEH és a GM rovására kell gondoskodni a PM megerősítéséről. A hatáskörök átszervezése tehát logikus lenne, de az FKGP azt nem támogatja, hogy közpénzeken újabb tárcákat hozzanak létre. Csúcs szerint ezt a közvélemény sem venné jó néven. Csúcs szintén nem cáfolta, hogy a lépés Chikán Attila távozásával járna.

Borókai Gábor kormányszóvivő lapunk kérdésére csak annyit mondott: a téma nincs napirenden. Chikán Attilát lapzártánkig nem értük el.

A gazdasági tárcánál nem kívánták kommentálni a miniszter várható menesztésének és a minisztérium szerkezeti átalakításának hírét. Stumpf István kancelláriaminiszter ugyanakkor a TV2 hétfő esti hírműsorában kijelentette: a Gazdasági Minisztérium átalakítása már korábban is felvetődött.

A Miniszterelnöki Hivatal minisztere arról nem beszélt, hogy más tárcák is hasonló sorsa juthatnak-e, de nem cáfolta, hogy Pepó Pál esetében Orbán Viktornak és Torgyán Józsefnek kell egyeztetni.

Bauer Tamás azt mondta, ha a kormány tavaly nyáron rosszul döntött, most már nincs értelme változtatni. Attól ugyanis, hogy nincs az Orbán-kormánynak gazdasági stratégiája, nem csak a GM tehet. A szabad demokraták szerint ez az intézkedés ürügy Chikán Attila menesztésére, s az átszervezés jellegzetes példája a semmittevésnek és a tehetetlenségnek.

Szekeres Imre úgy értékeli, hogy a tárca átalakítása a tavalyi hibás elképzelés beismerése, amikor a gazdasági stratégia kialakítását nem a Pénzügyminisztériumra, hanem a GM-re bízta a miniszterelnök. A szocialista politikus azt mondta, egyelőre sem a parlament, sem a gazdasági bizottság nem látott konkrét javaslatokat, de semmiképpen sem tartaná szerencsésnek adminisztratív úton új minisztériumok létrehozását.

Szekeres azt is szeretné elkerülni, hogy Chikán távozása után ismét nőjön azon miniszterek száma a kormányban, akik szakmai elfogadottsága nem megfelelő.

Gréczy Zsolt

(Magyar Hirlap)