A Duna Televízió tiltakozott az MTV elnöke által megrendelt integrálási tanulmány miatt<br/>

Vágólapra másolva!
A Duna Televízió tulajdonosi testületének, a Hungária Televízió Közalapítvány kuratóriumának elnöksége tiltakozott az ellen, hogy Szabó László Zsolt, a Magyar Televízió Rt. elnöke tanulmányt készíttetett a Duna Televízió Rt. integrálásának lehetőségeiről.
Vágólapra másolva!

A Hungária Televízió Közalapítvány kuratóriumának elnöksége a következőképpen fogalmaz: a testület "a Duna Televízió Rt. függetlenségéért a rádiózásról és televíziózásról szóló törvény által ráruházott felelősségtől vezérelve a leghatározottabban tiltakozik az ellen, hogy egy másik közszolgálati műsorszolgáltató intézmény, jelen esetben a Magyar Televízió Rt. elnöke önkényesen megbízási szerződést kössön bárkivel, amely megbízás a Duna Televízió Rt.-nek az általa vezetett intézménybe történő integrálásának lehetőségeivel foglalkozik".

Az elnökség megállapította, hogy egy ilyen szerződés a médiatörvényt "mind betűjében, mind szellemében" sérti, ezért azzal szemben a törvényes kötelezettségeinek megfelelően megteszi a megfelelő lépéseket.

Kovács K. Zoltán, a kuratórium elnökhelyettese azt mondta: az ügyet a jövő héten a kuratórium elé terjesztik, a továbbiakról a teljes testület dönt majd.

A kuratórium elnöksége azután fogalmazta meg közleményét, hogy a Magyar Hírlap csütörtökön hírül adta az említett szerződés megkötését.
A lap szerint az MTV Rt. elnöke hétmillió forintért készíttetett a kolozsvári Civitas Alapítvánnyal tanulmányt, amelynek címe: A Duna Televízió Rt. integrálásának lehetőségei a Magyar Televízió Rt.-be.

(MTI)

Ajánló:

A MAgyar Hírlap cikke