Már csak napok kérdése a kabinet átalakítása <br/>

Vágólapra másolva!
Borókai Gábor kormányszóvivő szerint Orbán Viktor rövidesen nyilvánosságra hozza a kormányátalakítással kapcsolatos koncepcióját, de hogy mely posztokon várható változás, az jelen pillanatban még a miniszterelnök titka.
Vágólapra másolva!

A kormányszóvivő elmondta: a miniszterelnök másfél év tapasztalatait összegzi és annak alapján alakítja át a kabinetet. Borókai nem erősítette meg azokat a híreszteléseket, amelyek szerint egyes kormánytagok jelenlegi tárcáik helyett másikat kapnának, szerinte Gógl Árpád, Chikán Attila és Pepó Pál neve egyelőre találgatás.

Várható, hogy - az Országgyűlés illetékes bizottságai előtti meghallgatásuk után - az új miniszterek még ebben az évben leteszik az esküt. - Ez azért ésszerű, mert így a kormány új tagjai januárban megismerkedhetnek minisztériumaik működésével és februárban, a parlament téli ülésszakának kezdetekor már egy összeforrott kabinet tevékenykedhet- mondta a szóvivő.

(MTI)

Korábban: