A lengyel bíróság megszüntette az eljárást egy holocausttagadás-perben <br/>

Vágólapra másolva!
A lengyel opolei bíróság megszüntette az eljárást egy történész ellen a holocaust tagadása miatt indított perben. Dariusz Ratajczak, az opolei egyetem történész előadója saját költségén, 230 példányban könyvet jelentetett meg "Veszedelmes témák" címmel. Az egyik fejezetben olyan véleményeket ismertetett, melyek szerint a hitleri koncentrációs táborokban a Zyklon B-gázt (ciánt) fertőtlenítésre, nem pedig emberek tömeges kiirtására alkalmazták. A bíróság az ügy "csekély társadalmi kárára" való tekintettel beszüntette az eljárást. Ez volt az első per Lengyelországban a holocaust tagadása miatt.
Vágólapra másolva!

Az ügyész 10 havi szabadságvesztést kért a vádlottra, valamint azt, hogy fizetésének 25 százalékát utalják át az oswiecimi (Auschwitz) múzeum javára, illetve hozzák nyilvánosságra az ítéletet.

A bíró azzal indokolta a felmentő ítéletet, hogy a könyv példányszáma jelképes volt, és a második kiadásban a vádlott elhatárolódott a holocaustot tagadó álláspontoktól.

Ratajczak azzal védekezett, hogy a könyvet diákjainak szánta azzal a céllal, hogy más történelmi iskolák nézeteivel is megismerkedhessenek. Elmondta, hogy csak idézte az idegen véleményeket, nem állt szándékában propagálni azokat.

Szymon Szurmiej, a lengyelországi Zsidó Egyesületek Szövetségének elnöke tiltakozott az ítélet ellen, és felhívta a figyelmet, hogy ez ronthatja az ország megítélését a demokratikus országokban. Marek Nowakowski, a miniszterelnök külpolitikai tanácsadója szerencsétlen egybeesésnek nevezte, hogy a felmentő ítéletet éppen Jerzy Buzek izraeli látogatása idején hozták. Reményét fejezte ki, hogy az ügy nem lesz kedvezőtlen hatással a lengyel-izraeli és a lengyel-zsidó viszonyra. Michal Czajkowski atya, a varsói Wyszynski Egyetem teológiatanára pedig úgy vélekedett, hogy a zsidók kiirtásának tagadása nem "csekély társadalmi kárt okoz", s az ítélet veszélyes precedenst teremthet a holocaust tényének megkérdőjelezésére.

(MTI)

Ajánló:

A Magyar Zsidó Honlap