Császár Elődöt magánokirat-hamisítással is vádolják <br/>

Vágólapra másolva!
Egyrendbeli csalás bűntette és egyrendbeli magánokirat-hamisítás vétsége miatt vádemelési javaslatot nyújtott be Császár Előd, az ismert popsztár ellen szerdán a BRFK az ügyészségre.
Vágólapra másolva!

Dézsi Mihály, a BRFK szóvivője elmondta, hogy az eddigi nyomozás adatai szerint Császár Előd utólagosan, visszadátumozva kötött biztosítást arra a személygépkocsira, amellyel halálos balesetet okozott 1998. december 17-én a főváros XII. kerületében, a Szilágyi Erzsébet fasorban. Mivel a törvénytelenül készült biztosítási szerződés megkötéséhez a biztosítótársaság alkalmazottainak segédkezésére is szükség volt, az ügynek további két gyanúsítottja van.

Császár Elődöt halálos közúti baleset gondatlan okozásával vádolja jelenleg az ügyészség. Ennek az ügynek a tárgyalása januárban kezdődik el.