Vádat emeltek egy volt APEH-revizor ellen<br/>

Vágólapra másolva!
Az APEH vádat emelt egyik volt revizora és öt társa ellen. D. György és M. Sándor több mint 7 millió forintot igényeltek vissza jogosulatlanul az APEH-től, amiből 1,2 milliót meg is kaptak.
Vágólapra másolva!

Az APEH Bűnügyi Igazgatóság Békés Megyei Nyomozói Hivatala november végén lezárta a D. György, az APEH volt revizora és öt társa ellen folyó nyomozást, és vádemelési javaslattal átadta az ügyet a Békéscsabai Városi Ügyészségnek. D. György és M. Sándor (a Repró-Bútor Bt. kültagja) összesen több mint 7 millió forintot kísérelt meg jogosulatlanul visszaigényelni az APEH-től, és ebből az összegből 1,2 milliót ki is utalt az adóhatóság.

D. Györgyöt és M. Sándort a békési adónyomozók bűnszövetségben elkövetett, különösen nagy kárt okozó csalás kísérletével gyanúsítják. Ezen kívül D. Györgyöt harmincegy rendbeli magánokirat-hamisítással és negyvenkilenc rendbeli közokirat-hamisítással, M. Sándort pedig négyrendbeli magánokirat-hamisítással és harminchárom rendbeli közokirat-hamisítással vádolják az adónyomozók. További négy bűntársukat ugyancsak közokirat-hamisítással, illetve jelentős kárt okozó csalás kísérletével gyanúsítják.

(MTI)

Ajánló: