Hétfőn újra tárgyalni akar a MÁV a szakszervezetekkel<br/>

Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

A vasutasok munkabeszüntetésével kapcsolatos egyeztetések miatt hétfőre tárgyalást hívott össze a MÁV vezérigazgatója a vezető vasutas szakszervezetek képviselőivel - közölte a MÁV Kommunikációs és Sajtóirodája.

A MÁV mindenekelőtt az érdekképviseletek hivatalos írásos nyilatkozatát várja a kilátásba helyezett munkabeszüntetés pontos időpontjáról és formájáról. A MÁV Rt. ugyanis egyelőre nem kapott ilyen tartalmú dokumentumot, ami hátráltatja az esetleges munkabeszüntetéshez szükséges, az utasokat és a fuvaroztatókat érintő intézkedések kiadását - tartalmazza a közlemény.

Kukely Márton, a MÁV vezérigazgatója arra is felhívja a figyelmet, hogy a sztrájk "lebegtetése" tovább csökkenti a vasúttársaság bevételeit, mert elbizonytalanítja a szállíttatókat, illetve a karácsony előtti, nagy forgalmat jelentő időszakban elriasztja az utasokat.

A három reprezentatív vasutasszakszervezet csütörtökön hirdetett országos általános vasutassztrájkot. A kilencórás munkabeszüntetésre december 20-án kerülne sor hajnali három és déli 12 óra közötti. A sztrájkot a szakszervezetek azzal indokolták, hogy elfogadhatatlan számukra a MÁV Rt. jövő évi 8,5 százalékos bérfejlesztési ajánlata, ők 14 százalékos béremelést szeretnének elérni a jövő évre.

(MTI)

Korábban:

(1999. december 9.)