Verebes állítja: kivágták a Heti Hetes fontos poénjait <br/>

Vágólapra másolva!
Verebes István szerint a múlt heti adásban az általa mondottak érdemi részét kivágták. Ha ez így folytatódik: Verebes nem szerepel többet a Heti Hetesben. Az ismert művész elmondta: "Meg kell őriznie hitelét azok előtt, akik előtt van. Nem teheti meg, hogy simulékony legyen."
Vágólapra másolva!

Verebes István állítja: a Heti Hetes múlt heti adásából kivágták az általa mondottak "érdemi részét". Verebes István az [*****]-nak elmondta, hogy a felvétel utáni napon megnézte a vágott változatot, de amit a tévében látott szombat este, egy másik változat volt, amiből sok fontos poén kimaradt. Verebes István szerint ilyen nagy mérvű vágást még nem hajtottak végre a Heti Hetesen, ezért most azt mondja: ha ez így működik, akkor kiszáll a műsorból. A Népszava csütörtöki számában azt írta, hogy a Fideszt, illetve a miniszterelnököt érintő poénok nyolcvan százaléka kikerült a műsorból. A napilap szerint Verebes ezt szóvá tette a vezetőknél, mire faxon felkérték: erről ne nyilatkozzon. Verebes az újság állításait nem tagadta, de nem kívánta kommentálni.

Ma este lesz az új Heti Hetes felvétele. Feltehetőleg egy megbeszélést is tartanak a műsor készítői, Verebes szerint itt sok minden eldől majd.

Csiszár Jenő azt nyilatkozta az [*****]-nak, hogy nem tud Verebes István kijelentéseiről. 200 kilométerre lakik Budapesttől, ezért nem találkozott, és nem beszélt Verebessel. Csiszár hozzátette: ma este, a műsor felvétele előtt beszélnek egymással. Farkasházy Tivadar álbalhénak tartja a Heti Hetes körüli hírverést. Annyit mondott az [*****]-nak, hogy inkább örülni kéne, hogy van egy ilyen műsor, és arra törekedni, hogy megmaradjon.

Meg nem erősített információk szerint Schmidt Máriától származik a Heti Hetes bírálata, és a vágásra való utasítás. Verebes István azt állítja: erről nem tud.

Az [*****] megkereste Schmidt Máriát, a kormányfő tanácsadóját, de titkárnője közölte: Schmidt ma elérhetetlen.

Borókai Gábor kormányszóvivő szerint ezt az ügyet az RTL Klubnak és Verebes Istvánnak, illetve a Heti Hetes szerkesztőségének kell tisztáznia, mert láthatóan közöttük van nézeteltérés. Az [*****]-nak Borókai elmondta, hogy a kormány és a média kapcsolatáért ő a felelős, és ő nem vette fel a kapcsolatot az RTL Klub vezetőségével.

[*****]

Ajánló: