Megfelelően működtek a Budapest Sportcsarnok tűzjelző berendezései<br/>

Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

A Budapest Sportcsarnok tűzjelző berendezései megfelelően működtek. Erdős Antal tűzoltó ezredes elmondta: az árusokat is kihallgatják, mert kiváncsiak, hogy milyen mennyiségben, milyen feltételek mellett, mit tároltak az épületben.

Tájékoztatása szerint a csarnok tűzjelző berendezése megfelelően működött. A tűzjelzők memóriáját megvizsgálták, és megállapították, hogy először a nagy légtérben lévő érzékelő, majd a negyedik szinten lévő pontszerű érzékelők jelezték a tüzet. Ezek után működésbe léptek a harmadik, a második, illetve az első emelet tűzjelzői is.


(MTI)

Korábban:

(1999. december 15)