Mégsem kapnak a képviselők 13. havi fizetést<br/>

Vágólapra másolva!
Az Országgyűlés kedden, idei utolsó munkanapján elfogadta a jövő évi költségvetési törvényt. A képviselők az utolsó pillanatban nagy többséggel lemondtak a 13. havi illetményről és az ingyenes parkolás lehetôségéről.
Vágólapra másolva!

Mit mondtak a képviselők egy héttel ezelőtt?

Az Országgyűlés tegnapi ülésnapján 207 igen szavazattal, 150 ellenében, 4 tartózkodás mellett elfogadta a jövő évi központi költségvetést. A koalíciós pártok egyetlen kisgazda ellenszavazattal a büdzsé elfogadására voksoltak, az ellenzék a MIÉP-pel együtt az elôterjesztés ellen szavazott.

A 2000. évi központi költségvetés kiadási főösszegét 3.788 milliárd 275,6 millió forintban, bevételi fôösszegét 3.392 milliárd 43,9 millió forintban, hiányát pedig 396 milliárd 231,7 millió forintban határozta meg a Tisztelt Ház.

A kormány eredetileg magasabb bevételi és kiadási főösszeggel és az elfogadottnál 611,7 millió forinttal alacsonyabb hiánnyal nyújtotta be az előterjesztést, de a megszavazott adótörvények várhatóan a tervezettnél kisebb költségvetési bevételt eredményeznek a jövő évben, így le kellett faragni a kiadási elôirányzatokból is. A kabinet 4-5 százalékos gazdasági növekedéssel és 6-7 százalékos inflációval számolt a költségvetés tervezésénél a jövő évben, az államháztartás hiányát pedig a GDP 3,5 százalékára kívánja csökkenteni. A deficitmérséklési célkitűzés a költségvetési hiány emelkedése ellenére sem változott.

A parlamenti frakciók vezetőinek közös módosító indítványa elfogadása révén mégsem kapnak a képviselők jövőre 13. havi tiszteletdíjat és továbbra sem használhatják költségtérítés nélkül és korlátlanul a közterületi parkolókat. Az előterjesztést csupán 13 kisgazda honatya és egy szocialista képviselő nem fogadta el. Korábban a képviselők egyhangúlag fogadták el azt az előterjesztést, mely szerint 13. havi juttatást kaptak volna.

A parlament ugyanakkor megszavazta azt, hogy jövő év elejétől az ideinél jóval több költségtérítést kapjanak a képviselők. A Budapesten élők havi 98 ezer, a fővárostól száz kilométeren belül élők 140 ezer, a száz kilométernél távolabbról bejáró honatyák 182 ezer forintot kapnak. Míg azok a képviselők, akik kétszáz kilométernél is távolabb élnek Budapesttől, havi 224 ezer forint költségtérítésben részesülnek.

(RTL KLUB)

(Népszava)

Korábban:

(1999. december 21.)