Újabb városházi vesztegetés

Vádemelési javaslatot nyújtott be a fővárosi főügyészség a főpolgármesteri hivatal volt alosztályvezetője és csoportvezetője ellen, akiket utaztatással akart két vállalkozó megvesztegetni. A hivatalnokok érintettek az 1997-ben kirobbant vesztegetési ügyben is, amely jelenleg bírósági szakaszban van.

Két vezető hivatalnok ingyenutaztatásával akart két vállalkozó előnyhöz jutni a fővárosi beruházási pályázatok elbírálásánál. Turi András, a Fővárosi Főügyészség Nyomozó Hivatalának csoportvezetője elmondta, hogy a két gyanúsított hivatalnok - egy alosztályvezető és egy csoportvezető - érintett az 1997 őszén kirobbant vesztegetési ügyben is. Az újabb ügyet vádemelési javaslattal továbbította a fővárosi főügyészség az V., a VIII. és a XIII. kerületi ügyészségnek.

Az 1997 őszén kirobbant városházi vesztegetési botrány 1999. január 28-án jutott el az elsőfokú tárgyalásig a Fővárosi Bíróságra. A főpolgármesteri hivatal beruházási és közbeszerzési ügyosztályának négy tisztviselője, valamint négy üzletember hivatalos személy által elkövetett vesztegetés, illetve hivatali vesztegetés vádjával állt a bíróság elé. A vádirat szerint az ügyosztály helyettes vezetője, Tamics Gyuláné, az ügyosztály két csoportvezetője, Biri Sándor és Miklóssy Bulcsú, valamint főtanácsosa, Pálinkás Antal pénzt és ajándékot fogadott el vállalkozóktól, ezért viszonzásul támogatták az általuk benyújtott pályázatokat.

A hivatalnokok mellett az ügyészség vádat emelt Bruzsa Gábor és barátja, valamint üzlettársa, Tamics Gyula, az osztályvezető-helyettes asszony férje, valamint Nedbál Ervin és Schaller Attila vállalkozók ellen is. A vádirat szerint Bruzsa vadásztatással és vadhússal vesztegette meg a házaspárt, amit Tamics Gyuláné egy felújítási pályázat "lektorálásával" viszonzott.

Tamics Gyula és egy tulajdonostársa közös cégük ügyvezetője révén juttatott 200 ezer forintot Pálinkás Antalnak, amikor pályázatuk elbírálás alatt állt. Biri Sándor egy kórház-felújítási pályázat előtt a Főber Rt. vezérigazgatójától a vállalkozási díj 3 százalékát kérte a támogatásért maga és kollégái számára. A vádlottak a tárgyaláson tagadták bűnösségüket. A per pár napja, december 20-án folytatódott a Szent Imre Kórház rekonstrukciójával kapcsolatos vádpontok tárgyalásával. A vádirat szerint az 1996-os felújításnál Bruzsa Gábor a hivatalon keresztül értesült a rivális cég árajánlatáról, ami után ez alá csökkentette saját árajánlatát. A per 2000. május 27-én folytatódik.

A nyomozás idején kihallgatták a beruházási ügyosztály vezetőjét, több más tisztviselőt és vállalkozót, akik ellen tavaly részben megszüntették a nyomozást, mert nem lehetett megállapítani a bűncselekmény elkövetését. A napokban benyújtott vádemelési javaslat gyanúsítottjai, így az osztályvezető és az egyik csoportvezető neve az ügyészség tájékoztatása szerint már szerepelt az első vesztegetési ügyben.

(Népszava)

Ajánló:

Népszabadság, 1997. december 4.