Stabilizálódott az intenzív osztályon kezelt kalocsai sorkatona állapota<br/>

Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

Stabilizálódott a Szent László Kórház intenzív osztályán kezelt kalocsai kiképzőközpontban szolgáló sorkatona állapota. A kórház ügyeletes főorvosa elmondta: a kiskatona továbbra is eszméletlen, és géppel lélegeztetik, az orvosok azonban bizakodnak a teljes felépülésében.
A Szent László Kórházban kezelt agyhártyagyulladásos kiskatonák közül kettőt már hazaengedtek, egyet pedig megfigyelés alatt tartanak.

Hetei Péter, a honvédség szárazföldi vezérkarának egészségügyi főnöke szerint újabb agyhártyagyulladásos megbetegedés sem a kalocsai, sem más laktanyában nem történt.
A kalocsai kiképzőközpontban a katonai állomány és a polgári alkalmazottak 95 százaléka már kapott védőoltást, és a külső szolgálatot teljesítők oltása is folyamatban van.

A vezérkar egészségügyi főnöke a csütörtökön elrendelt zárlattal kapcsolatban továbbra is csak azt tudta megerősíteni, hogy a teljes katonai állományt és a polgári alkalmazottakat öt-tíz napig tartják vesztegzár alatt.

(MTI)

Korábban: