A fertőző agyhártyagyulladás megelőzhető<br/>

Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

Prinz Géza, a budapesti Szent László Kórház neuroinfektológiai osztályának orvosa nyilatkozott az [*****]-nak a fertőző agyhártyagyulladással kapcsolatban. Prinz elmondta, hogy többféle baktérium és vírus okozhat idegrendszeri gyulladást. A mostani magyarországi megbetegedéseket bakteriális fertőzés okozta. A baktériumnak ez az alfaja Nyugat-Európában és Afrikában már többször is okozott járványokat, de a magyar szakemberek itthon még nem találkoztak vele.
A romániai egyhártyagyulladásos eseteket vírus okozta, tehát a szomszédos ország megbetegedései nem függenek össze az itthoniakkal.

A laktanyákban azért kellett karantént elrendelni, mert tünetmentes katona is hordozhatja a baktériumot a szervezetében. Az orvosok azonnal felismerik az agyhártyagyulladás megjelenését és ha a beteg időben kezelést kap, akkor maradandó károsodás nélkül felgyógyulhat. A gennyes agyhártyagyulladásnak ez a formája "rendkívül gyorsan előremenő" betegség, a fertőzöttet a legközelebbi intenzív osztályon kell elhelyezni.

A betegség cseppfertőzéssel terjed. Van lehetőség a fertőző agyhártyagyulladás megelőzésére: Prinz Géza elmondta, hogy a például a betegeket szállító mentősök antibiotikumot kapnak, és így védettek a betegséggel szemben.

A fertőzést okozó baktérium nagyon érzékeny a gyógyszerre, gyorsan elpusztul antibiotikum hatására, ám amíg nem lépnek fel ellene, akár órák alatt is rendkívül súlyos állapotot idézhet elő. A gennyes agyhártyagyulladás e típusa magas lázzal, fejfájással, vérnyomáscsökkenéssel, hányással, súlyos esetekben bevérzésekkel jár. Kezdeti tünetei nagyon hasonlóak a felsőlégúti, influenza-szerű megbetegedésekhez.

A médiában elhangzott, hogy a C-vitaminos illóolaj párologtatása hatékony a betegséggel szemben. Prinz Géza ezzel kapcsolatban elmondta, hogy az ilyen jellegű kiegészítő kezelések csökkentik a szervezet fogékonyságát a betegséggel szemben, de nem gyógyító hatásúak.

[*****]