Hó borítja az egész országot<br/>

Vágólapra másolva!
A közlekedés lelassult, a hegyi útvonalakon jegesek, síkosak az utak. A Mátrában a látótávolság 80 méterre csökkent.
Vágólapra másolva!

Budapest számos pontján a havazás miatt teljesen lelassult a közlekedés. A felüljáróknál, a hegyi útvonalakon jeges, síkos az úttest. Rendkívüli hómunkások jelentkezését várja a Fővárosi Közterület-fenntartó Részvénytársaság. A délután 2 órától este 10 óráig tartó műszakra nettó 1.400 forintot fizetnek. Az erős havazás miatt elakadt egy mentőautó a biatorbágyi viaduktnál, és a mentőkocsik Budapesten is nehezen tudnak eljutni a betegekhez.

Intenzíven havazik az M1-es, az M3-as és M7-es autópályák körzetében, az MO-ás autóúton, valamint a Dunántúlon, Fejér, Komárom-Esztergom, Veszprém, Vas, Zala és Győr-Sopron megyében.
Átterjedt a havazás a Duna vonalától keletre fekvő területre, Heves megyére is. A Mátrában a látótávolság 80 méterre csökkent. Intenzív hóesést jelentettek Borsod, Nógrád és Pest megye teljes
területéről, valamint Kecskemét környékéről, Jászberényből és Szolnokról. Somogy, Tolna és Baranya megyében hódara és havas eső hull. A burkolat havas, hókásás.

A HavariaPress értesülései szerint amennyiben folytatódik az erős havazás, a Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi Minisztérium operatív bizottság felállítását rendelheti el, melyben minden érintett minisztérium, közlekedési vállalat és segélyszolgálat képviseltetné magát. A Polgári Védelem is készül az esetleges rendkívüli helyzetekre, így az ellátatlan települések szükségellátásának megoldására, az úton rekedtek segítésére, melegedő helyek felállítására.

A Ferihegyi repülőtéren már kisebb késésekkel szállnak fel és le a légi járatok, és ha a havazás ilyen intenzítással folytatódik, nem kizárt, hogy
megnövekedik a jelenleg 20-25 perces késési idő.

Az ország nagyobbik részén várhatóan szerda hajnalig, egyes területeken pedig szerdán a déli órákig tart majd a havazás. A hótakaró szerdán Budapesten előreláthatólag eléri majd a 20-30 centimétert, a hegyekben pedig a 35 centimétert. Kedden és szerdán a szél átlagsebessége körülbelül 20-35 kilométer lesz óránként, de előfordulnak majd óránként 55 kilométeres lökések is. Az erős szél miatt hófúvásra kell számítani. A meteorológiai előrejelzés szerint lehűlés, fagy csak csütörtöktől várható.

(MTI)